Oldal 383 [383]
OCR
382 MELLÉKLETEK kutyabenge (Frangula alnus, regebben Rhamnus frangula) bogy6iböl azonban egykor a zöld mellett , veres festéket" is nyertek (Wagner 1844, 12, 211). Orseille: Bizonyos zuzmókból készült festék. További nevei: orcein, archil/orchil, orcinol. Egyes feltételezések szerint az orsei//e szót kell sejtenünk 17—18. századi nyelvemlékeink uszólag, úszóvan, üszely főneve alatt (amelyek a , festett" szóval kapcsolódnak össze: uszólag/uszóvan festett, üszely berzsennyel festett, Id. NySz III. 866—867; Magyary-Kossa 1931, 392). A többféle — lakmuszkészítésre is használt — zuzmöfajböl (pl. Rocella finctora v. Rocella Montagnei) elöällitott dräga textilfesteket már az egyiptomiak is hasznältäk ruhäzatuk festesere. Az orseille eredeti héber neve (pukh) később a szemfestés szinonimájává vált, ami arra utal, hogy e festéknek a textilfestésen túl az arcfestésben is szerepe lehetett (Forbes 1964, II. 109). A görögök és a rómaiak is használták (Plinius szerint a legértékesebb a Kanári-szigetekről származott, ld. Pastoureau 2017, 37), a szinezék latin neve: fucus, alga maris (Forbes 1964, II. 103). A 14. században újra felfedezik, amikor Firenzében egy német vagy angol származású kereskedő, név szerint Frederico (Ferro) Rucellai/Oricellari festőműhelyében használni kezdi ezt a zuzmót: egyfajta keleti eljárással — poshadt vizelettel és lime hozzáadásával - lila festéket készít belőle (Partington 1964, 399; a kereskedő saját családnevét a festék nevéből kölcsönözte). A régi festékleírásokban éppen ezért a ,püspöklila" színt utánzó receptekben is szerepel ez a festöanyag (H. Hofenk De Graaff 1983, 226; ugyanitt a következő megállapítás is olvasható: , tiltott szín volt, s így csak ritkán találkozhatunk vele a gyapjucéhek szabályzatában"). A 19. században a következő orseille készítmények voltak forgalomban: a zészía alakú orseille (orseille en páte): vízzel szűrt zuzmóőrleményből és ammóniából készülő festék; francia purpur: a zuzmók festőanyagának a mészlakkja; persio/cudbear: a szárított skóciai zuzmók lila színű, por formájú őrleménye. Elsősorban gyapjú- és selyemfestésben használták, míg a metilibolya, ill. más mesterséges festékek háttérbe nem szorították (Rózsa 1902, 123). Kevés pác hozzáadását igényli, használata többé-kevésbé liláspiros színt eredményez (Pastoureau 2017, 37—38). Realgár: Már , az ókorban is használták, a görög írók sszandarakéx-nak nevezték" a vörös arzénszulfidot (Szundy 1977, 398). Névváltozatai: arzénvörös, vörös kénarzén, szandarak. (Welhte szerint Plinius hibäsan nevezi a realgärt szandaraknak [2004, 180], szerinte ólomglét és mínium keverék kiégetése által készült a „regi szandarak” [2004, 85]). A realgár egy mérgező , narancsos-vörös pigment", amely , fény hatására viszonylag könnyen bomlik". Éppen ezért , nagyobb jelentőségre sohasem tett szert". 26 Vö. , A lakmusz zuzmó ammoniákkal violaszínt. .. ád" (EgyME VIII. 267—268). Vö. még: , az orseille kivonatát használják gyapjunyomásra, a közönséges orseillet pedig a gyapjú és selyem lila, amarantvörös és viola szinének előidézésére" (Koós 292; kiemelés — B. B.).
