Page 375 [375]
OCR
374 MELLÉKLETEK titokban tartották, a francia kelmefestők csupán a 18. században fedték fel (Bartha 1993). A reneszánsz festők, közülük is leginkább , Tiziano buzérgyökérből állított elő hamuzsírral és timsóval a rózsaszínűtől a legmélyebb pirosig változó lakkokat. Ezt krapplakk néven ismerik" (Kemendi 1989, 14)." A krapp szó a 17. századi Hollandiából származik, ők nevezték el így a gyökér legbelső rétegének őrölt, por alakú változatát (Finlay 2004, 188; a buzérgyökér tisztogatása közben levált, majd megőrölt rostokat is színezőanyagként alkalmazták, ezt a ,mull vagy mullkrapp" név jelölte N. n. 1908, 232). A buzér gyökerében található ugyanis a fő festőanyag: az alizarin, de ,emellett purpuroxantint, purpurint, rubiadint, pseudopurpurint és purpurozanthicarbonsavat is tartalmaz" (Hajnal 1981, 108). A középkorban elsősorban Nagy Károly birodalmában nemesítették, termesztették, ill. dolgozták fel, majd a 16—17. századra Hollandia vált e növény fő termelőjévé (Makkay 1994, 88; László 1983, 295). Később inkább keleten termesztettek sok buzért, az 1700-as években már Törökorszäg fedezte „a viläg festébuzér-szükségletének 2/3-ad részét” (Bartha 1993). A buzérgyökér egészben vagy őrleményként hordókba taposva került forgalomba. Mivel a színe őrölt alakban sárgásvörös vagy barnásvörös színű, ezért téglaporral, okkerrel vagy homokkal hamisították (N. n. 1908, 232). Bár 1869-ben sikerült mesterségesen is előállítani alizarint (Bartal 1915, 539; Finlay 2004, 192), e festőnövény mégsem merült teljesen feledésbe. A 19. század végén még hazánkban is (pl. a Bánságban) termelték, ekkortájt azonban a legjobb minőségű ,a levantei vagy török buzér" volt, amely Szíriában, Kis-Ázsiában, Görögországban nőtt, és amelyet őrölt állapotban ládákba vagy bálákba csomagolva a/izari vagy /izari néven értékesítettek (az európaiak közül az avignoni vagy francia buzér volt a legjobb, N. n. 1908, 232). Napjainkban is használják ezt a festéket pl. Törökországban szőnyegeken (elsősorban Nyugat- és Közép-Anatóliában, Id. Ökrösné Bartha 1993, 395). Ezenfelül manapság is készül eredeti , buzér-rózsaszín" vízfesték.. Korábban könyvek festésére is használták (Kemendi 1989, 13), főleg azonban gyapjút, bőröket és szöveteket festettek vele. (A törökök gyapjúfestésre nemcsak a gyökerét, hanem : Fôldväri Melinda (2018) érthetően megfogalmazta a textilhez használt festőlé és a festőművészek által használt lakkok közti különbséget, ezért őt idézzük: , A szerves (növényi, állati) eredetű anyagokból színes levet főznek, amivel textilt lehet festeni [...] Ahhoz, hogy a léből kenhető állagú festéket nyerjenek »kicsapatjäk«, v. mäs neven: lakkositjäk. Ez azt jelenti, hogy a színes levet valamilyen szilárd, porszerű szubsztrátumra (hordozóanyagra) öntik, ami beszívja azt. A szubsztrátum lehet fehér pigment, krétapor, timsó, különféle fémsók stb. Így készül [...] a szerves eredetű kárminlakk, karmazsinlakk, buzérlakk." 9 — Egy londoni festékes kifejlesztett egy olyan eljárást, amellyel a buzérból , nyomás alatti szűréssel" rózsaszín festék nyerhető, a , Winsor $z Newton cég ma is szinte teljesen ugyanezt a technikát alkalmazza” (FINLAY 2004, 189). Vö. a következö vizfesteknevvel: „Krapplakk, rözsa [...] igen finom, gyengéd rózsaszín" (ELEKFY 1957, 75); vö. még , Kraprózsa" (Anyagárak, Magyar Festőipar 1928, 4. sz. 12).
