Oldal 122 [122]
OCR
7. A PIROS MINT KATEGÓRIAJELÖLŐ I2I vagyis marokén bőrrel azonosított) szattyán kizárólagos , piros" festéke pontosan az újvilági pajzstetű. (A szöveg többféle adalékot is sorol: , guttmézga-, senegalmézga-, granáthéj- és timsó"). Ráadásul e szerzetesi tollból származó szakszöveg szerint a piros színt — a többi színnel ellentétben — már a , csávázás" (cserezés) előtt ki szokták alakítani a csizma alapanyagán (ld. Keszler 1846, 1203). Tehát a kosenilt bizonyosan használtak a timärok/tobakosok. A „kosenil”, ill. a ,kermes pajzstetű" név alatt azonban nem feltétlenül a korábban már elemzett, tölgyfán élősködő pajzstetűre (karmazsinra) kell gondolnunk, a törökös eljárással színezett bőrök esetén szóba jöhet az ún. lengyel bíborpajzstetű/kermesz/kosenil is (Id. a II. melléklet Kermesz szócikkénél). Utóbbi festék fontosságát mutatja, hogy e tetűfaj szárított formában , a kelet-nyugati forgalomban a legkorábbi lengyelországi saját áruk között szerepel", éppenséggel részben pont a kikészített bőrök mellett (Székely 1965, 432). Hogy a lengyel kermeszt korábban a törökök előszeretettel használhatták a bőrök festéséhez (is), a következő — 19. század eleji — magyar ismertetés igazolhatja: , Ukrajna ugarföldein a’ Hajdindnak valamelly vad neme terem (Polygonum minus). Ezt Junius végén gyökerestől kitépik. Akkor gyökere valamelly apró nemű kukatzokkal van megrakva. 4 kúkaczok, mihelyest a szellőre kitétetnek, tüstént megkeménykednek. Megszáradván kanalanként vagy mérték szerent adatnak el a" Kereskedőknek. Ha vízbe teszik, egy kevés Timsót adván bele, gyönyör ű Skárlát színt nyer a’ vtz. [...] A’ Lengyel Zsidók, és Örmények a Törököknek szokták eladni, kik a’ selymet, Marokint [Ertsd: marok£nt], és a lovak farkát és serényét, úgy szinte tulajdon hajokat, szakállokat, és körmöket szokták vele megfesteni..." Nagy László szerint a török módra dolgozó tobak(os) mesterek nem csupán egyféle színezéket alkalmaztak, így valószínűleg a lengyel bíbortetűt is más festőanyagokkal, főleg talán az olcsó és jó színtartóssággal bíró festőbuzérral (is) vegyítették, ahogyan arról már 18. század végéről is értesülünk pl. Csapó József és Veszelszki Antal jóvoltából (Id. Csapó 48; Vörös 2008, 334; a különböző festékanyagok színtartóságához Id. H. Hofenk de Graaff 1983, 224). A festékanyagok sokfélesége természetesen a készterméken tapasztalható árnyalatok változatosságát vonhatta maga után. Ráadásul még ha be is bizonyosodna, hogy a piros jelzővel illetett „karmazsin” csizmäk tobbsége főleg a — nyelvünkben szintén a karmazsin névvel jelölt — (lengyel) kermesz színezékétől nyerte volna el végleges színét, azzal sem kerülnénk sokkal közelebb a csizmák valós árnyalataihoz. Hiszen a kermesz színi Ld., À Kosenillât (Cochenille) kipétolé kukaczok”. HasznM 1825/2. 314. Vö. ,a levantei bőrök [...] kermessel festvék” (KUBINYI 1856, 403).
