Oldal 51 [51]
OCR
50 II. MóDSZERTAN problémásnak mutatkozó két színtartományból (vagyis a rózsaszín és a lila színből) szándékoltan több szerepel a minták között. (Utóbbi két színtartományt összesen 12 színminta képviseli. Sőt, ezen minták mindegyikéből készítettem kis, négyzet alakú lapokat is, amelyeket felragasztottam egyrészt fehér, másrészt fekete A/4-es alapra, és ezek színét is megneveztettem az adatközlőkkel, pontosan a képlékenynek tapasztalt rózsaszín és lila kategória részletes feltérképezése céljából, Id. a 6—7. fotókat). A színmintákkal történő feladatok azonban önmagukban nem elegendők. Korábban már elvi kifogásként felmerült ellenük, hogy maga a Munsell-féle színrendszer és szabvány is csupán a modern nyugati tudomány egy sajátos konstrukciója, és ennek a „kitaläciönak” a használata eleve behatárolja a vele gyűjthető adatok körét. Egyes vélemények szerint az eredetileg a pszichológiai laboratóriumokban alkalmazott, majd onnan a terepre kikerült színmintás kísérletek tehát már az eszközhasználatukból kifolyólag is korlátozott lehetőségekkel bírnak. Vagyis az életidegen, kontextus nélküli (és így sok esetben semmitmondó) színlapok azonosításakor a mesterséges, hétköznapi helyzetekhez képest idegenszerű szituációba kényszerített adatközlőktől gyűjtött adatok csupán korlátozott érvényességre tarthatnak számot. Mint Dubois fogalmaz, , a színes kártyákkal végzett kísérletekben a kutatók társadalmilag elfogadható válaszokat kapnak a társadalmi kontextusban feltett kérdésekre, semmint primitív természetes [mentális] kategóriákat érnek utol" (idézi Papp 2012, 45). Az valóban kétséges, hogy mennyiben lehet az adatközlők kognitív színosztályozását pusztán a színmintákkal végeztetett feladatok révén felfedni. Ugyanakkor a steril színlapok alkalmazásáról nem lehet lemondani, hiszen csupán ezek révén nyílik lehetősége a kutatónak az objektív összehasonlításra. Ha a tudományosan konstruált színminták nem is cserélhetők fel kevésbé kultúraidegen kutatási eszközökkel, kiegészíthetők olyan színes tárgyakkal és anyagokkal is, amelyek a vizsgált személyek számára ismerősek. Jó példával járt elöl két dán antropológus, R. Kuschel és I. Monberg (1974), akik az óceániai Bellona szigeten végeztek terepmunkát. Bár ők is beiktatták a színek vizsgálatába a színminták használatát, hiszen többféleképpen is megneveztették azok árnyalatát, ill. csoportokat alakíttattak ki belőlük az adatközlőkkel, ez utóbbi feladatok előtt azonban a színkategóriák alternatív mintákhoz való hozzárendelését is megvizsgálták. Pontosabban miután feljegyezték, hogy milyen színneveket használnak — az egyénenként, de csoportban is kikérdezett — helyiek, megkérték őket arra is, hogy hozzanak a környezetükből (a tengerből, a partról, a bozótból és a kertekből) olyan tárgyakat, amelyeknek jellegzetes színe van, és nevezzék meg azok tónusát. Mint utaltam rá, eddig elsősorban 60 év feletti falusi/vidéki nőkkel készítettem interjúkat. Azért szűkítettem erre a csoportra a vizsgálatot, mert érdeklődésem
