Oldal 14 [14]
OCR
ELÖLJÁRÓBAN 13 figyelemben részesített két színnév párhuzamos megléte (jelenlegi jelentésbeli hasonlóságuk, egymásmellettiségük) csupán diakrón szemszögből válik helyesen értelmezhetővé. Éppen ezért recens vizsgálataimat kiegészítettem egy, a múltbeli állapotok felderítését célzó nyelvészeti kutatással is. Ez utóbbi szövegközpontú kutatás kiterjedt minden olyan színárnyalatra is, amelyet korábban a kognitív piros alá tartozónak vélhettek. Érdemes már itt a legelején tisztázni kutatásunk két kulcsfogalmát. Az egyik az utóbb említett , kognitív piros", a másik a , kategóriajelölő színnév". A színek nem tagolódnak önmaguktól külön színosztályokká, az ember viszont — tapasztalati alapú — megismerő tevékenysége folytán sajátos kategóriákba sorolja a számára fontos szineket3 A mai népek legtöbbje a piros színtartományt, pontosabban a pirosas színek valamely — tágabb vagy szűkebb — csoportját is külön kategóriába sorolja, így elkülönítve azt más színektől. Ezt a kognitív piros színosztályt vagy másképpen kategóriát nevezzük az egyszerűség kedvéért kognizív pirosnak. Ez voltaképpen tehát nem más, mint az emberek mentálisan számon tartott piros színe. Az emberi megismerés részét képezi tehát a színek osztályozása, kategorizációja. Meglátásunk szerint célszerű azonban, ha a színosztályozás két — természetesen kibogozhatatlanul összefonódó, de mégiscsak — eltérő színterét elkülönítjük egymástól, vagyis ha elválasztjuk egymástól a kategorizáció pszichológiai/kognitív és nyelvi szintjét. Logikusnak tűnik azt feltételezni, hogy az emberi elmében fellelhető kognitív színkategóriákhoz olyan elnevezések kapcsolódnak a nyelv szintjén, amelyek ezek kifejezésére hivatottak. Pontosan ezt a funkciót hangsúlyozva igyekszem bevezetni a kategőriajelölő színnév fogalmát. Értelmezésem szerint a kategóriajelölő színnév az adott színtartományt magába olvasztó kognitív kategória vonatkozásában a legfontosabb — az összes vagy legalábbis a legtöbb kommunikációs szituációban alkalmazható - színjelző/melléknév, ahogyan erről még bővebben esik majd szó. 3 .— Zemplén Gábor (2000) a tudományok történetében két nagy, időben egymást követő színvizsgálati paradigmát állapított meg. Véleménye szerint Newton, akinek nevéhez a fehér fény összetettségének felfedezése és a testek színének elmélete fűződik, az , objektivista" vizsgálati tradíció első képviselője. , Ennek fontos jellemzője, hogy a szín a világban készen van (vagyis a fény vagy a tárgy színes), és az, hogy a szembe jutó fény egyértelműen meghatározza, hogy milyen színt látok." Később jelent meg az a leginkább , szubjektivista" jelzővel illethető paradigma, amely a színeknek az emberi látórendszerhez kötöttségét hangsúlyozza, ill. a színek , keletkezését" az idegrendszer működésével, ismert és ismeretlen neurofiziológiai törvényszerűségekkel magyarázza. E felfogás szerint a szín nem több, mint egy , pszichológiai jelenség, egy teljesen szubjektív élmény” (SEKULER-BLAKE 2000, 207). Amikor azt írom, hogy a színek nem tagolódnak önmaguktól külön színosztályokká, nem kívánom letenni a voksom egyik paradigma mellett sem, csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy a színek, mint kognitív kategóriák, nem léteznek a megismerő és kategóriákat alkotó ember nélkül.
