OCR
a balt Lucius Scipiora, a lovassagot pedig két mäsik /egatusra, Gaius Caediciusra és Titus Treboniusra bizta. (8) Spurius Nautiusnak megparancsolta, hogy szedesse le az öszverekröl a tehernyerget, €s a szövetseges alak härom cohorsäval együtt gyorsan vezesse fel őket kerülőúton egy jól látható magaslatra, majd, ha már folyik a harc, a lehető legnagyobb porfelhőt kavarva törjenek elő. (9) Míg a hadvezér ezekkel volt elfoglalva, a szent csirkék őrei között civódás támadt az aznapi jósjelek dolgában. Meghallotta ezt néhány római lovag, és úgy vélve, hogy az ügy figyelmet érdemel, közölték Spurius Papiriusszal, a consul unokaöccsével, hogy kétségek támadtak a jósjelek körül. (10) Az ifjú, akit még nem az istenek lenézésére neveltek, kivizsgálta a dolgot, nehogy bizonytalant állítson, majd szólt a consulnak. (11) , Dicsőség neked bátorságodért és buzgalmadért! — válaszolt a consul. — De ha az, akit a jösjelek megfigyelésénél jelen van, hamis jelentést ad, azért őt terheli a felelősség. Nekem zripudiumot jelentettek, tehát a jósjelek a római nép és hadserege számára kiválóak!" (12) Ezután megparancsolta a cenfurióknak, hogy a csirkék őreit állítsák az első hadijelvények mellé. A samnis hadijelvények is megindultak, nyomukban a tündöklő fegyverekkel felszerelt csatasor, ami az ellenségnek is pompás látványosságul szolgált. (13) Még mielőtt felhangzott volna a csatakiáltás, és összecsapásra került volna a sor, a csirkék őrét a hadijelvények előtt egy vaktában elhajított dárda halálra sebezte. A consul, amikor ezt közölték vele, kijelentette: , Az istenek itt vannak a csatában: íme, a bűnös fejre lesújtott a büntetés!" (14) Szavaiba jól hallhatóan belekärogott egy hollö. A consul a j6 elöjelnek örvendve kijelentette, hogy soha még emberi ügyben nem volt érzékelhetőbb az istenek jelenléte, majd csatakiáltásra buzdította seregét, és megfúvatta a trombitákat. 41. (1) Öldöklő harc kezdődött, de teljesen különböző volt a két sereg hangulata. A rómaiakat a düh, a remény, a harci vágy hajtotta az ütközetbe az ellenség vérére szomjazva, a samnisok nagy részét viszont csak a kényszer és az eskü tartotta ott, hogy ha nem is támadnak, legalábbis kelletlenül ellenálljanak. (2) Az évek folyamán hozzászoktak a vereséghez, így már a rómaiak első csatakiáltását és rohamát sem állták volna, ha a szívükbe fészkelt másik, még hatalmasabb félelem nem fogja őket vissza a futástól. (3) Szemük előtt lebegett a titkos szertartás minden részlete: fegyveres papok, egymás hegyén-hátán lemészárolt emberek és állatok, isteneknek tetsző és utálatos vértől ázó oltárok, a rettenetes átok és a Furiákat megidéző esküszöveg, amelyet családjuk és utódaik elátkozására fogalmaztak. Ez a kötelék tartotta őket egy helyben, és jobban rettegtek polgártársaiktól, mint az ellenségtől. (4) A két szárnyon és középen előretörő rómaiak nagy vérfürdőt rendeztek a samnisok között, akiket megbénított az 625