Oldal 622 [622]
OCR
Etruriába. Ezek részben személyes ellenségei voltak, részben tiszttársának barátai, akik úgy akarták azt megvigasztalni, hogy tőle is megtagadják a diadalmenetet. (8) Így szólt hát hozzájuk: , Annyira azért nem tisztelem tekintélyeteket, atyák és összeírtak, hogy megfeledkezzem consuli méltóságomról! A fővezér jogán, amellyel a háborút vezettem, most, miután a háborúkat szerencsésen befejeztem, Samniumot és Etruriát leigáztam, a győzelmet és békét kieszközöltem, meg fogom tartani a diadalmenetet! Ezzel eltávozott a senazusból. (9) Emiatt vita támadt a népíribunusok között. Néhányan kijelentették: meg fogják vétózni, hogy a consul ily példátlan módon tartson diadalmenetet; mások segítséget akartak nyújtani neki tiszttársaikkal szemben a diadalmenet ügyében. (10) A kérdést a népgyűlésben is meghányták-vetették. Megidézték a consult is, aki úgy nyilatkozott, hogy már Marcus Horatius és Lucius Valerius consulok és legutóbb Gaius Marcius Rutilus, a jelenlegi censor apja is senatusi jóváhagyás nélkül, a nép rendeletére tartottak diadalmenetet.!" (11) Hozzátette, hogy ő is a nép elé terjesztette volna a dolgot, ha nem tudná, hogy a népzribunusok, a nemesek rabszolgái megakadályoznák a törvényt. Ezért ő minden egyéb parancs helyett most és a jövőben is a nép egyhangúlag megnyilvánuló akaratához és jóindulatához tartja magát. — (12) Másnap aztán három népzribunus segítségével a hét népzribunus tiltakozása ellenében, a senatus egyhangt akarata dacára megtartotta diadalmenetét, és a napot a nép lelkesen megünnepelte. (13) Erről az évről sem egybehangzóan számolnak be a történetírók. Claudius tudósítása szerint Postumiust, miután Samniumban néhány várost elfoglalt, Apuliában megverték és megfutamították, ő maga sebesülten Luceriába szorult néhány emberével; Etruriában Atilius folytatott háborút, és 6 tartott diadalmenetet. (14) Fabius azt írja, hogy a két consul együtt hadakozott Samniumban és Luceriánál, és azután vonult át a sereg Etruriába, de nem teszi hozzá, melyik consul vezetésével. (15) Arról is említést tesz, hogy a Luceriánál vívott csatában mindkét részről sokan estek el, és itt ajánlották fel a templomot a Megállító Iuppiternek — ahogy annak idején Romulus tette; de az csak egy szentély volt, vagyis egy szóban templommá nyilvánított szent hely.? (16) De az állam csak ebben az évben érezte az istenek iránt való kötelességének, hogy a senazus valóban elrendelje a templom felépítését, amikor ugyanaz a fogadalom már kétszeresen kötelezte. ! Kr. e. 449-ben, illetve 356-ban. ? Livius meghatározása szerint tehát a szentély (fanum) lényege a hely szent jellegére vonatkozó szóbeli deklaráció (fari), nem pedig az építészeti megvalósítás vagy annak hiánya. 621
