Oldal 177 [177]
OCR
nem mintha keresztülviteléhez reményt fűzött volna, hanem inkább, hogy Kaesót további vakmerőségre ingerelje. (11) Ekkor már egyedül Kaeso gyanús egyéniségét tették felelőssé az ifjúság számos meggondolatlan szóbeli és tettleges megnyilvánulásáért. Mindamellett a törvény továbbra is ellenállásba ütközött. (12) Aulus Verginius pedig egyre csak ezt ismételgette a köznépnek: , Látjátok-e mar magatok is, polgarok, hogy valasztanotok kell Kaeso mint polgartarsatok és a vágyva vágyott törvény között? (13) De miért is szólok a törvényről? A szabadságnak áll ő útjában; dölyfösség dolgában minden Targuiniust maga mögé utasít. Várjátok csak ki, amíg consul vagy dictator lesz belőle! Hisz látjátok, anynyira bízik nagy erejében és vakmerőségében, hogy már magánemberként is úgy viselkedik, mint valami király." Sokan helyeselték szavait, felpanaszolva, hogy ők is kaptak verést tőle, és a zribunust az eljárás folytatására biztatták. 12. (1) Eljött a tárgyalás napja, és szemmel láthatólag mindenki úgy hitte, hogy a szabadság Kaeso elítélésétől függ. Az ifjú ekkor végül rákényszerült, hogy mélységes felháborodása ellenére felkérjen néhány embert a maga védelmére. Rokonsága, a Város előkelőségei kísérték el. (2) Titus Quinctius Capitolinus, aki háromszor viselt már consuA tisztséget," sűrűn emlegetve a maga és családja érdemeit, (3) egyre azt bizonygatta, hogy sem a Quinctius nemzetségben, sem Róma városában nem akadt soha még egy ilyen tehetséges, ilyen kiforrottan férfias fiatalember. Kaeso neki legjobb katonája volt — mondta —, gyakran látta, hogyan harcol az ellenséggel. (4) Spurius Furius elmondta, hogy Kaeso válságos helyzetben sietett a segítségére Ouinctius Capitolinus parancsára; úgy véli, hogy megmenekülése elsősorban Kaeso segítségének köszönhető.? (5) Lucius Lucretius, az előző évi consul friss győzelmének csillogásában megosztotta Kaesóval a maga dicsőségét, felemlegette a harcait, felidézte kiváló tetteit, akár hadjáratokon, akár nyílt csatákban. (6) Intette, figyelmeztette az embereket, hogy ez a természettől és szerencséjétől minden jóval megáldott, kiváló ifjú igen nagy erőssége lesz bármely városnak, ahová csak megy, így hát igyekezzenek inkább saját polgártársuknak megtartani. (7) Ami felróható neki — mondta —, az indulatossága, a vakmerősége, napról napra csökken majd, amint múlnak az évek; amiben viszont még hiányt szenved, a bölcsesség, napról napra növekedni fog. Mivel hibái elsatnyulnak, erényei azonban érlelődnek, engedjék meg, hogy ez a kitűnő férfi itt öregedjen meg Rómában. ! Kr. e. 471-ben, 468-ban és 465-ben. 2 V6. III. 4. 7-5. 11. 176
