Page 157 [157]
OCR
halkan átkot mormoltak, úgyhogy néha még ez a köznép gyűlöletét győzedelmesen álló, büszke férfiú is megdöbbent. (9) Amikor már minden szigor hiábavalónak bizonyult, tudni sem akart többé a közkatonákról; azt állította, hogy a hadsereget megrontották a cenfuriók, akiket néha csúfondárosan , népzribunusoknak" és , Voleróknak" nevezett. 59. (1) Minderről pontosan értesültek a volscusok, és egyre fenyegetőbben viselkedtek, mert remélték, hogy a római hadsereg éppúgy fellázad Appius, mint annak idején Fabius consu/ ellen.' (2) Egyébként a hadsereg Appiusszal sokkal hevesebben szállt szembe, mint Fabiusszal: nemcsak győzni nem akart, mint Fabius serege, hanem egyenesen azt akarta, hogy megverjék. Miután kivezényelték őket, csúfos futással igyekeztek a tábor felé, és meg sem álltak, amíg azt nem látták, hogy a volscusok megrohanják az erődítményeket, és szégyenletes módon öldöklik az utóvédet. (3) Csak ez csiholta ki belőlük a harci kedvet, úgyhogy a már-már győztes ellenséget visszakergették a sáncokról, de azért meglátszott, hogy a római katonaság csak a tábort nem akarta feladni, egyébként örül saját vereségének és gyalázatának. (4) Mindez csöppet sem törte meg Appius kevélységét, sőt még jól meg is akarta büntetni katonáit, ezért gyűlést hívott össze. Ekkor azonban odagyűltek köré /egazusai és íribunusai, és figyelmeztették: Ne tegye minduntalan próbára hatalmát, amelynek ereje teljesen alárendeltjei egyetértésétől függ. (5) A katonák táborszerte mondogatják, hogy nem mennek el a gyűlésre, és itt is, ott is hallani olyan hangokat, hogy ki akarnak vonulni a volscusok földjéről. A győztes ellenség az imént csaknem a rómaiak kapuiban és sáncain állt, és nekik nemcsak egy roppant vereség sejtelme, de annak valóságos látványa lebeg a szemük előtt. (6) Appius végül hagyta magát meggyőzni, hiszen a katonák a büntetés elhalasztásánál egyebet úgysem nyerhettek. Nem hívta össze a gyűlést, és kihirdettette, hogy másnap útra kelnek. Hajnalban fel is hangzott a kürtjel az indulásra. (7) De amikor a sereg javában vonult ki a táborból, a volscusok, mintha ugyanarra a kürtjelre indultak volna el ők is, megtámadták az utóvédet. A zűrzavar elhatolt az első sorokig, és a félelem annyira megzavarta az egységeket, hogy sem a vezényszavakat nem lehetett hallani, sem a csatarendet felállítani. Mindenki csak arra gondolt, merre fusson. (8) Felbomlott sorokban, holttestek és fegyverek halmain keresztül, hanyatt-homlok menekültek úgy, hogy az ellenség előbb hagyott fel az üldözéssel, mint a római sereg a futással. (9) A consul, amikor végre összeszedte fejvesztetten menekülő katonáit, akiket addig hiába ! Vö. II. 43. 7-11. 156
