Oldal 145 [145]
OCR
Az első dárdákat felfogták a körülötte állók; később azonban már nem bírták feltartóztatni a túlerőt. A consul halálos csapástól találva összeesett, körülötte pedig mindenki megfutamodott. (8) Az etruszkok vakmerősége fokozódott, a rómaiak pánikba estek szerte a táborban, és a helyzet teljesen reménytelenné vált volna, ha a /egazusok a consul tetemét magukhoz véve az egyik kapun át utat nem nyitnak, hogy az ellenség elvonulhasson. (9) Ki is törtek a kapun, de a felbomlott sorokban elvonuló sereg a győztes másik consul útjába akadt: megint leöldösték egy részüket, a többieket szétkergették. Nagyszerű, de két ily kiváló férfi halála miatt mégis szomorú győzelem született. (10) Ezért a consul, amikor a senatus megszavazta a diadalmenetet, így válaszolt: Ha a hadsereg tarthat diadalmenetet hadvezére nélkül, ő szívesen beleegyezik, olyan nagyszerűen tették a dolgukat katonái a háborúban. De őt fivére, Ouintus Fabius halálával családi gyász érte, az állam pedig félig elárvult a másik consu/ halála miatt, így hát nem fogadhatja el a családi és állami gyásztól hervadó babérkoszorút. (11) A diadalmenet elutasítása fényesebb tett volt, mint bármelyik megtartott diadalmenet: egy idejében visszautasított megtiszteltetés néha bőségesen megtérül. Később ő vezette fivére és tiszttársa temetését, ő mondta el mindkettőjük fölött a magasztaló halotti beszédet," rájuk ruházva tulajdon dicsőségét, amely azonban legnagyobbrészt visszaszállt rá. (12) Nem feledkezett meg arról sem, amit hivatalba lépésekor célul tűzött maga elé, hogy megbékítse a köznépet, így a sebesült katonákat ápolás végett patríciusok házaiban helyezte el. A Fabiusokhoz küldte a legtöbb sebesültet, és sehol sem részesültek gondosabb ápolásban. Ekkor kezdtek a Fabiusok népszerűvé válni, és ezt csakis az állam ügyének üdvös szolgálatával érdemelték ki. 48. (1) Így tehát éppúgy a köznép, mint az atyák támogatásával Kaeso Fabiust választották consullá Titus Verginiusszal együtt [479]. Fabius sem a háborút, sem a sorozást, sem semmi egyebet nem tartott olyan fontosnak, mint azt, hogy miután már valamennyire felcsillant a megbékélés reménye, a patríciusok és a köznép mielőbb összefogjanak. (2) Ezért aztán már az év elején azt a javaslatot tette, hogy mielőtt még valamelyik népzribunus szót emelne a földtörvény érdekében, az atyák vállalják magukra ezt a feladatot, és a lehetőség szerint egyenlően elosztva adományozzák a köznépnek az ellenségtől elhódított földet: hiszen valóban azokat illeti, akik vérrel-verejtékkel megszerezték. (3) Az atyák ! A Forumon tartott gyászszertartáson hagyományosan vagy a halott egyik rokona, vagy valamelyik tiszttársa mondott temetési beszédet, méltatván az elhunyt érdemeit (/audatio funebris). 144
