Seite 134 [134]
OCR
lyéről, társaságából és gyülekezetéből? (5) És az nem jut eszetekbe, hogy azért élünk még, mert elég gyorsan útra keltünk? Már ha ez egyáltalán útra kelés, nem pedig menekülés. Ti talán nem tekintitek ellenségeteknek azt a várost, ahol ha még egyetlen napig maradtatok volna, mindnyájatokra a biztos halál vár? Hadat üzentek nektek, de maguk fogják megkeserülni, ha férfiak vagytok." (6) Így már eleve is haragosan, de ettől a szónoklattól még inkább feltüzelve tértek haza, és ki-ki addig bujtogatta a maga honfitársait, amíg el nem érték, hogy az egész volscus nép elpártoljon. 39. (1) A háború hadvezéreinek az összes nép egyetértésével megválasztották Attius Tulliust és Gnaeus Marciust, a római száműzöttet, akihez sokkal több reményt fűztek. (2) Reményükben nem is csalatkoztak: csakhamar kitűnt, hogy Róma inkább vezéreinek, mint hadseregének köszönheti az erejét. Marcius legelőször Circeiibe vonult, elűzte onnét a római telepeseket, és a felszabadított várost a volscusok kezére adta. (3) Majd átvágva a keresztbe futó ösvényeken a Via Latina felé elhódította a rómaiaktól Satricum, Longula, Polusca, Corioli és Mugilla városokat, (4) aztán visszavette Laviniumot, majd elfoglalta Corbio, Vitellia, Trebium, Labici és Pedum városokat." (5) Végül Pedumból Róma alá vonult, és a Várostól mintegy öt mérföldnyire a Cluilius-árkoknál vert tábort. Onnan dúlta, fosztogatta a római földeket, (6) a portyázók között őröket küldve, akik vigyáztak, hogy a patríciusok birtokaiban ne essen kár — akár mert a köznépet gyűlölte jobban, akár azért, hogy ezzel viszályt keltsen a patríciusok és a plebejusok között.? (7) A viszály minden bizonnyal ki is tört volna — a néptribunusok egyfolytában ingerelték a már amúgy is elkeseredett köznépet az előkelők elleni vádaskodásaikkal —, de az egyetértés legerősebb köteléke, a külső ellenségtől való félelem mégis megteremtette az összefogást az egymásra gyanakvó, acsarkodó emberek között. (8) Csak egyetlen kérdésben nem tudtak megegyezni: a senatus és a consulok csak a fegyverek erejében reménykedtek, a köznép viszont bármit inkább választott volna, mint a háborút. (9) Ekkor már Spurius Nautius és Sextus Furius voltak a consulok [488]. Épp a légióknál tartottak szemlét, és kijelölték, hogy hová kell őrségeket állítani a falakon, hová ! A Livius által leírt útvonalban két külön hadjárat mosódik egybe. Más források szerint (vö. Halikarnasszoszi Dionüsziosz VIII. 14-36, Plutarkhosz: Coriolanus 28.) Coriolanus kétszer is megközelítette Rómát. Liviusnál tehát a források pontos követését felülbírálja az irodalmi egység megteremtésének szándéka. ? Később Hannibal törekedett hasonló módszerrel arra, hogy nagy ellenfele, Fabius jó hírét tönkretegye — vö. XXII. 23. 4. 133
