Oldal 49 [49]
OCR
tott, és sok más helyet is kijelölt áldozatbemutatás céljára, amelyeket a ponzifexek Argeinek neveznek. Életének fő műve azonban az volt, hogy uralkodásának egész ideje alatt megvédte nemcsak az országot, hanem a békét is. (6) Így hát két egymást követő király más-más módon, az egyik a háború, a másik a béke eszközével tette naggyá az államot. Romulus 37, Numa 43 évig uralkodott. Az állam most már nemcsak erős, de — a háború és béke intézményeinek egyensúlya által — jól szervezett is volt. 22. (1) Numa halála után ismét inferregnum következett. Aztán a nép királlyá kiáltotta ki Tullus Hostiliust, annak a Hostiliusnak az unokáját, aki a fellegvár tövében a szabinok elleni csatában hírnevet szerzett magának.? Az atyák jóváhagyták a választást. (2) Az új uralkodó nemcsak nagyon különbözött az előző királytól, de még Romulusnál is harciasabb volt. Ifjú kora, férfias ereje és hozzá még nagyapja dicsősége csak szilajabbá tette lelkét. Meggyőződése volt, hogy a nagy nyugalomban elpuhulnak a polgárok, ezért mindenáron okot keresett egy háború kirobbantására. (3) A véletlen úgy hozta, hogy római parasztok zsákmányt hajtottak el Alba mezőiről, de albaiak is a római földekről. (4) Albában akkoriban Gaius Cluilius uralkodott. Mindkét fél csaknem egyazon időben küldött követeket, hogy kártérítést követeljen. Tullus lelkére kötötte övéinek, hogy mindenekelőtt megbízásukat teljesítsék: jól tudta, hogy az albaiak megtagadják követelését, így jogosan üzenhet majd hadat. (5) Az albai követek nem siettek annyira: Tullus szívélyesen és barátságosan vendégül látta őket, ők pedig jókedvűen töltötték az időt a király asztalánál. Ezalatt a római küldöttek előadták követelésüket, megkapták az albaiaktól a nemleges választ, és a 30. napra megüzenték a háborút. Jelentették mindezt Tullusnak. (6) Ekkor adott Tullus lehetőséget az albai követeknek, hogy elmondják, milyen kérelemmel érkeztek. Ezek, mit sem sejtve, mentegetőzéssel vesztegették az időt, mondván: nem szívesen mondanak olyasmit, ami majd nem nyeri el Iullus tetszését, de parancsra teszik; kártérítési követeléssel jöttek, és ha nem kapják meg, parancsuk van, hogy hadat üzenjenek. (7) Erre Tullus így szólt: , Jelentsétek királyotoknak: Róma királya az isteneket hívja tanúul, hogy a két nép közül azt sújtsa e háború minden szenvedése, amelyik elsőként utasította el kevélyen a kártérítést kérő követeket." ! Rómában 27 ilyen szentély volt, amelyekben március 16—17-én engesztelő áldozatot tartottak. Szintén Argeinek nevezték azt a 27 fűzfabábot, amelyeket május 14-én a Vestasziizek a pons subliciusrol a T'iberisbe hajitottak. Valészinüleg egyfajta tisztító, bajelhárító szertartásról volt szó. 2 V6. I. 12. 2-3. 48
