Oldal 16 [16]
OCR
Fordítói bevezetés Titus Livius 142 könyvből álló történeti művének teljes magyar fordítása először 1963-1976 között jelent meg az Európa Könyvkiadónál hét kötetben. Az első négy könyvet tartalmazó I. kötet Kis Ferencné munkáját dicsérte, majd az ő halála után Muraközy Gyula vette át a feladatot. A nagy művet 1982-ben ismét megjelentették az Európa Bibliotheca Classica sorozatán belül. A régi fordítás ma már nyelvileg és stilisztikailag nehezen emészthető, sőt emellett számos tévedést, félrefordítást is tartalmaz — hiszen ahogy mondani szokás: ,ahol fát vágnak, ott hull a forgács", ami különösen igaz egy ilyen mamutfenyő méretű írásmű esetében. A jegyzetapparátus az idők során szintén elavult, hiszen készítői még nem ismerhették az utóbbi néhány évtizedben megjelent Livius-szakirodalom eredményeit. Mindez majd 40 év elteltével szükségessé tette a Kis-Muraközy-féle fordítás alapos felfrissitését. Több éves munkám során nemcsak a magyar szövegben számos helyen fellelhető tárgyi és nyelvi tévedések kiküszöbölését végeztem el, hanem azt a célt tűztem magam elé, hogy egy olvasóbarát Livius-fordítást adjak a mai magyar közönség kezébe. Ennek csak az egyik aspektusa volt az, hogy a fordítás nyelvét közelebb hoztam a mai kulturált köznyelvhez, lehetőség szerint mentesítve azoktól a stílusbeli jellegzetességektől, amelyek a mi szemünk-fülünk számára már modorosságként hatnak. Módosítottam a görög (és a görög Kelethez kötődő) szavak és tulajdonnevek átírását is: a régi fordítás latinos írásmódja (, Homerus") helyett az akadémiai helyesírás szerinti átírást (, Homérosz") alkalmaztam. A római előnevek hagyományos rövidítései csak a jegyzetekben maradtak meg, a főszövegben már feloldva szerepelnek (, P./Publius Cornelius"), a betűvel kiírt számokat pedig számjegyek helyettesítik — mind a könnyebb áttekinthetőség érdekében. Fontosnak tartottam, hogy az olvasó szeme előtt kirajzolódjon a mű egészének íve és felépítése, ezért a kötetek szerkezetében is eltértem a régi fordítástól. A jelen kiadás négy kötete a liviusi mű eredeti, tízkönyves egységekbe (decasokba) szerveződő struktúrájára épül. A könyvek számozásának folyamatossága a részben vagy egészben elveszett könyveknél sem törik meg: ezek töredékei, illetve késő ókori tartalmi összefoglalói (periocbák) az adott könyv helyén találhatók meg — szemben a régi fordítással, amely a mű legvégére csoportosította őket. 15
