OCR
jelenti, amelyek alapján a római polgároknak, de elsősorban az államot irányító elitnek a közügyekben el kellett járnia, illetve amelyek szerint élnie kellett. A censor a senatorok esetében nemcsak azt vizsgálta, hogy rendelkeznek-e a rangjukhoz előírt vagyonnal, hanem azt is, hogy a megfelelő módon élnek-e, vagyis betartják-e az ősök szokásait, a mos maiorumot, vagy ahogy a római történelem leghíresebb censora, Cato Livius művében (XXXIX. 41. 3) is fogalmaz: a prisci morest. Ez az íratlan normarendszer a politikai elit viselkedésének szigorú szabályozásán keresztül lényegében a res publica működését biztosította. Egy olyan állam — mai kifejezéssel — politikai kultúráját jelentette, amelynek nem volt írott alkotmánya, és az állam, valamint a társadalom működését rendkívül kevés törveny (lex) szabälyozta. A most a lexszel már az ókorban is szembeállították, ugyanis míg a törvényeket a népgyűlésen hozták, és általában valamiféle , reformnak" voltak az eszközei — gondoljunk például a Gracchus testvérek törvényeire —, a 105 a senatusi politizáláshoz kapcsolódott. Tehát, akik a polgárháborúk időszakában a senazíus hatalmát, vagyis a régi köztársaságot védték, azok a politizálásnak a régi, a mos szabályai által meghatározott módját akarták fenntartani. Amikor Livius a mores működésképtelenségéről beszél, nem mond kevesebbet, mint hogy elveszett az a társadalmi és politikai normarendszer, amelyre a res publica épült. A mores természetesen nem csak ebben a , politikai kultúra" értelemben állhat, más kontextusban mást jelent. Livius például Hannibal különböző népcsoportokból verbuvált harcosait ruhájuk és fegyverzetük mellett sajätos szokäsaikkal (mores) is jellemzi. Ez a hérodotoszi nomosznak megfelelé jelentés csak még jobban kihangsúlyozza a rómaiak mos maiorumának fontosságát és a fogalomnak a res publicától való elválaszthatatlanságát. Livius a praefatióban a rómaiak múltját két részre osztja, és evvel kijelöl önmaga mint történetíró számára egy nagyon fontos határt. , Mindazokat az inkább költői elbeszélésekkel megszépített, mint kikezdhetetlen történeti bizonyítékokkal alátámasztott eseményeket, amelyeket a hagyomány a Város fennállása vagy alapítása előtti időkről elmond, nem szándékozom sem igazolni, sem megcáfolni. Megilleti a régiséget az az előjog, hogy az emberit és istenit összevegyítve méltóságteljesebbé teheti a városok eredetét." (6—7) Tehát a történelem, amely kutatható és igazolható, Róma alapításával kezdődik. A város létrejötte nemcsak civilizációs határ, amely elválasztja a vadságot a rendezett világtól, hanem egyben a mondák és a történelem (a racionalitás) között húzódó mezsgye is. Livius ugyanakkor nem tartja meg ígéretét, nem tudja megállni, hogy Romulus és Remus apjáról, Mars istenről szólva ne fejezze ki hitetlenségét. Az ikrek mondájának egy másik eleméhez, az őket szoptató anyafarkashoz pedig még , tudósabb" magyarázatot fűz. A monda kialakulását a nőstényfarkas (Jupa) szó átvitt értelmével, az örömlánnyal racionalizálja. Eljárását, 13