Oldal 12 [12]
OCR
lyek az adott politikus őseinek és kései utódainak politikai súlyát növelték. Ez a tény Livius munkáját külön érdekessé teszi, mert bár sem katona, sem politikus nem volt, így bizonyos tapasztalatai hiányoztak egyes jelenségek megítéléséhez, ugyanakkor ő az első , civil", a politikát kívülről szemlélő szerző. Fontos, de még képlékenyebb anyagot jelentenek azok a történetek, amelyeket a közösségek az ünnepeikhez, egy-egy kultuszhoz kapcsolva őriznek meg, például egy kultuszalapítás okaként szolgáló győzelem vagy járvány. Volt Rómában a közös emlékezetnek egy nagyon sajátos formája, amelyet a rómaiakat nagyon jól megismerő, de mégiscsak kívülről szemlélő Polübiosz meglepő részletességgel mutat be. , Ha Rómában egy komoly hírnévtől övezett férfi meghal, holttestét teljes díszbe öltöztetik, majd a forumon az úgynevezett roszrához viszik és holttestét álló helyzetben vagy lefektetve helyezik el, hogy mindenki jól láthassa. Ezután az egész nép köréje sereglik, és ha az illetőnek van férfi utódja és az épp Rómában tartózkodik, akkor az a férfi, ha nincs, akkor a megholt valamelyik férfi rokona fellép a szószékre és egy beszédben emlékezik meg az elhunyt erényeiről és életében végrehajtott kiváló cselekedeteiről." (Polübiosz VI. 53. 1-2, Muraközy Gyula fordítása) Polübiosz művének VI. könyvében ír Róma sikereinek okairól, itt beszél többek között a hadsereg felépítéséről és az államformáról, illetve a római arisztokrácia temetési szertartásáról, a pompa funebrisről, amelynek része a roszráról elmondott /audatio funebris, a temetési beszéd. A Forumra a nemzetség (gens) élő tagjai kísérik a halottat, valamint az elhunyt ősök, akiknek az arisztokrácia minden családja által megőrzött és tiszteletben tartott maszkjait (képmásait) ilyenkor a család egy-egy tagja ölti magára az ős által elért legmagasabb tisztségnek kijáró öltözékkel és jelvényekkel egyetemben. Ez az ünnepélyes menet ugyanazt jeleníti meg a temetésre összesereglett rómaiak számára, mint amit a rostráról elmondott beszéd szavakba foglal, mivel a beszédet mondó családtag az elhunyt érdemeit azoknak a dicső tetteknek a sorába illeszti be, amelyeket fennállása óta tett a nemzetség Rómáért. Polübiosz ennek a szokásnak elsősorban a még katonai és hivatali pálya előtt lévő fiatalokra gyakorolt hatását emeli ki: olyan példákat állít eléjük saját nemzetségükből, amelyek nem csupán buzdítják, hanem szinte kötelezik őket, hogy őseikéihez hasonló tettekkel szolgálják a res publicát. Ez az ünnepélyes alkalom ugyanakkor a nemzetség — például a Fabiusok, Claudiusok, Valeriusok, Semproniusok — dicső tettein keresztül az egész közösség történelmét idézi meg, és mint ilyen a múlt számontartásának, megélésének és nem utolsósorban a politikai elit általi kisajátításának az eszköze. Ilyen minőségében tarthatjuk számon nemcsak mint az emlékezésnek egy alternatív formáját, hanem mint a római történetírás forrását is. Ezek a beszédek 11
