Oldal 533 [533]
OCR
(22) Végül engedett Massinissa kérésének, hogy bízza Scipióra a döntést, hogy Sophoniba a két király közül melyiknek a sorsában osztozzon; így csak Syphaxot és a többi foglyot küldte el, majd Massinissa segítségével hódoltatta Numídia többi, királyi helyőrséggel megerősített városát. 13. (1) Amikor megérkezett a hír, hogy Syphaxot a táborba hozzák, az egész sokaság kicsődült, mint valami látványos diadalmenetre. (2) Ő maga haladt legelöl, láncra verve, utána az előkelő numidák csapata. Ekkor ki-ki, amennyire csak tudta, magasztalni kezdte Syphax nagyságát, népének hírnevét, hogy így növeljék saját győzelmük dicsőségét, mondván: (3) Ez az a király, akinek méltóságát oly nagyra tartotta a földkerekség két leghatalmasabb népe, a római és a karthágói, (4) hogy hadvezérük, Scipio otthagyta hadseregét és provinciáját, Hispániát, és két ötevezősoros hajón átkelt Afrikába, hogy elnyerje az ő barátságát," (5) Hasdrubal, a punok fővezére pedig nemcsak hogy maga is felkereste őt királyságában, de még leányát is hozzáadta feleségül. Így Syphax egyszerre két hadvezért tartott a markában, egy punt és egy rómait. (6) Ahogy a halhatatlan istenek békéjét mindkét fél állatáldozatokkal próbálta kieszközölni, éppúgy törekedtek mindketten az ő barátságára is. (7) Hatalma már akkorára növekedett, hogy Massinissát is elűzte a birodalmából, és az csak azért maradt életben, mert halálhírét keltették, és erdei búvóhelyén vadállatok módjára rablásból tengette életét. (8) A királyt, akit így magasztalt a körülötte álló tömeg, Scipio fővezéri sátrába vezették. Scipio is megrendült, összehasonlítva a férfiú hajdani szerencséjét a jelenlegivel, kiváltképp amikor eszébe jutott vendégbarátságuk, kézszorításuk, hivatalos és személyes szerződésük. (9) Ugyanezek az emlékek bátorították fel Syphaxot, amikor legyőzőjével beszélt. Scipio kérdésére, hogy mit forgatott a fejében, amikor nemcsak felmondta a szövetséget Rómával, de még háborút is indított ellene, (10) azt bizonygatta, hogy hibázott és elvesztette az eszét, de nem akkor, amikor fegyvert ragadott a római nép ellen, hanem jóval korábban. Ez már nem a kezdete volt őrültségének — mondta -, hanem végső következménye. (11) Akkor bolondult meg, akkor száműzte a lelkéből a személyes vendégbarátság és a hivatalos szerződés minden emlékét, amikor karthágói asszonyt vitt a házhoz. (12) Azoknak a lakodalmi fáklyáknak a lángja hamvasztotta el az ő palotáját. Az a fúria, az az istenátka térítette el és cserélte ki az ő lelkét mindenféle gonosz csábítással, és addig nem nyughatott, amíg saját kezűleg nem adta rá az istentelen fegyvereket vendége és barátja ellen. (13) De végső nyomorúságában az nyújt vigaszt számára, hogy ez ! Vö. XXVIII. 17. 532
