OCR
rómaiak megelőzzék. Elindult hát Arpiból, és Capua fölött elterülő régebbi táborhelyén, a Lifatán állapodott meg. (4) Ezután hátrahagyva a numidákat és hispánokat a tábor és egyszersmind Capua védelmére, levonult az Avernus-tóhoz azzal az ürüggyel, hogy áldozatot mutat be, de valójában azért, hogy megkísérelje hatalmába keríteni Puteolit és a benne tartózkodó védősereget. (5) Fabius Maximus arra a hírre, hogy Hannibal elindult Arpiból és újra Campania felé vonul, (6) éjjel-nappal megszakítás nélkül utazott, hogy visszaérjen seregéhez, és megparancsolta, hogy Tiberius Gracchus induljon csapataival Luceriából Beneventum alä, Quintus Fabius praetor, a consul fia pedig vonuljon Luceriaba, Gracchus helyére. (7) A két praetor egyszerre utazott le Sziciliaba: Publius Cornelius Lentulus a seregéhez, Titus Otacilius pedig, hogy átvegye a tengerpartot védő hajóhad parancsnokságát. (8) A többiek is elindultak saját működési területükre, azok pedig, akiknek parancsnoki megbízatását meghosszabbították, továbbra is tartották ugyanazt a vidéket, mint az előző évben. 13. (1) Miközben Hannibal az Avernus-tónál tartózkodott, öt előkelő ifjú érkezett hozzá Tarentumból, akik részben a TIrasumennus-tónál, részben Cannaenál estek fogságba, és Hannibal hazaengedte őket azzal a nagylelkűséggel, amelyet minden római szövetségessel szemben tanúsítani szokott. (2) Elmondták, hogy nem feledték jótéteményét: a tarentumi ifjúság nagy részét rábeszélték, hogy válaszszák inkább Hannibal barátságát és szövetségét, mint a római népét, most pedig övéik követeiként arra kérik őt, hogy vonuljon közelebb seregével Tarentumhoz. (3) Ha Tarentumból megpillantják hadijelvényeit és táborát — mondták -, egy pillanatig sem fognak késlekedni, hogy átadják neki a várost, hiszen Tarentumot a köznép kormányozza, az ifjúság pedig markában tartja a köznépet. (4) Hannibal dicséretekkel és nagyszerű ígéretekkel halmozta el őket, majd hazaküldte, hogy dolgozzanak tervük megvalósításán, ő pedig majd a kellő időben megjelenik. (5) Ezzel a reménnyel bocsátotta útnak a tarentumiakat. Már korábban roppant vágy fogta el őt, hogy Tarentumot hatalmába kerítse. Tudta, milyen gazdag és nagy hírű város, ráadásul a tengerparton fekszik, éppen jó helyen, Makedóniával szemben - így Philipposz király, ha átkel Itáliába, és Brundisiumot római kézen találja, ezt a kikötőt fogja célba venni. (6) Miután bemutatta az áldozatot, amiért idejött," és ha már úgyis arra járt, végigpusztította Cumae vidékét a Misenum-hegyfokig, majd csapataival hirtelen Puteoli ! Az alvilág kapujának számító Avernus-tónál bemutatott äldozat Hercules-Melkart alvilágból való visszatérésének tavaszi ünnepéhez kapcsolódhatott. 197