Oldal 143 [143]
OCR
csak én furcsálljam mindezt, szeretném, ha akár Himilko, akár Magon választ adna nekem — hiszen, mivel megfeleltem Himilkónak, nekem is jogom van kérdezni. Miután Cannaenál a római birodalom teljes megsemmisüléséig folyt a harc, és nyilvánvalóan hozzánk pártol egész Itália, (16) először is: mellénk állt-e a latinságnak legalább egyetlen népe? Másodszor pedig: a 35 tribusbol ätszökött-e akär egyetlen ember is Hannibalhoz?” (17) Amikor Magon mindkettőre nemet mondott, így folytatta: , Akkor még mindig túl sok az ellenség. De azt is szeretném ám tudni, hogy ennek a sokaságnak a lelkében milyen közhangulat, milyen reménység lakozik." 13. (1) Amikor Magon azt válaszolta, hogy nem tudja, Hanno kijelentette: , Mi sem egyszerűbb, mint ezt megtudni! Küldtek-e a rómaiak Hannibalhoz békét kérő követeket? Kaptatok-e hírt olyasmiről, hogy Rómában egyáltalán felmerült a békekötés gondolata?" (2) Magon erre is nemmel válaszolt, mire Hanno így szólt: , Akkor semmivel sem vagyunk közelebb a háború végéhez, mint aznap, amikor Hannibal átkelt Itáliába. (3) Még sokan vagyunk életben, akik jól emlékszünk, milyen váltakozó hadiszerencsével folyt az előző háború. Hiszen a helyzetünk szárazon és vízen sosem látszott kedvezőbbnek, mint Gaius Lutatius és Aulus Postumius consulsága előtt! — és az ő consulságuk idején szenvedtünk döntő vereséget az Aegates-szigeteknél. (4) És ha most — az istenek fordítsák el ezt a rossz előjelet! — ismét fordul a hadiszerencse, mit gondoltok: vereségünk után megkapjuk majd azt a békét, amelyet most, győztes helyzetünkben sem ajánl fel senki? (5) Ha a békekötésről kérnék a véleményemet, hogy felajánljuk-e azt az ellenségnek, vagy elfogadjuk-e tőle, arról lenne mondanivalóm. De ha ti Magon követeléseiről tesztek előterjesztést, hát erről az a véleményem, hogy győzteseknek nincs értelme támogatást küldenünk; ha pedig csak hiú reményekkel áltatnak bennünket, még kevésbé küldjünk nekik bármit is! (6) Hanno szavait nem sokan szívlelték meg; egyrészt ugyanis csökkentette szavainak súlyát a Barka családdal való szembenállása, másrészt pillanatnyilag mindenki olyan örtömmámorban úszott, hogy nem akartak meghallani semmit, ami lelkesedésük hiú voltát bizonyította, és úgy gondolták, hamarosan véget ér a háború, ha még egy kis erőfeszítésre hajlandóak. (7) Ezért az államtanács nagy több! A punok Kr. e. 255-ben megverték az Afrikában partra szállt római sereget, elfogták Regulus consult (lásd a XVIII. könyv tartalmi összefoglalóját), a következő évben megsemmisítettek több római hajóhadat, és Sziciliät - Hamilkar Barkának köszönhetően — nagy erőddé építették ki. Ezt az előnyös helyzetüket változtatta meg egy csapásra Lutatius consul tengeri győzelme 242-ben. 142
