Oldal 73 [73]
OCR
ellenük a harcot, mielőtt még idejük lett volna megfelelő csatarendbe fejlődni, felfegyverkezni, kardot rántani. 5. (1) Általánossá vált a fejetlenség, de maga a consu/ a válságos helyzetben is kellőképp megőrizte hidegvérét. Amennyire a hely és az idő engedte, helyreállította a felbomlott egységeket — mivel ki-ki arrafelé fordult, ahonnan a zűrzavaros kiáltozást hallotta —, és mindenütt, ahová ő maga vagy a hangja eljutott, helytállásra és harcra biztatta katonáit: (2) Innen ki nem juttatják őket a fogadalmak vagy az imádság — mondta -—, csakis az erő és a bátorság; a csatasor közepén át is utat tör a fegyver, és minél kevesebb a félelem, annál kisebb a veszedelem. (3) De a nagy zajban és tolongásban sem tanácsát, sem parancsát nem lehetett hallani. Arra már remény sem volt, hogy a katonák felismerjék saját hadijelvényüket, egységüket, helyüket, hisz annyi lélekjelenlétük is alig maradt, hogy fegyvert ragadva felkészüljenek a csatára. Jó néhányan úgy estek el, hogy a pajzsuk csak holt súly volt a kezükben, de nem védte őket. A sűrű ködben nagyobb hasznát vették a fülüknek, mint a szemüknek. (4) TIétován tekingettek erre-arra, amerről sebesültek nyögése, testekre és fegyverekre zúduló csapások Zaja, a rémültek és az őket korholók egybevegyülő kiáltozása hallatszott. (5) Egyesek menekültek volna, de a harcolók tömegébe keveredve ott ragadtak, mások visszafelé igyekeztek a csatába, de magával sodorta őket a menekülők áradata. (6) Majd miután minden irányban hiába próbáltak kijutni, mert két oldalról a hegyek és a tó, elöl és hátul pedig az ellenséges vonalak zárták közre őket, nyilvánvalóvá lett, hogy a menekülés egyetlen reménye fegyveres jobbjukban rejlik. (7) Így ki-ki saját maga vezérévé és buzdítójává vált a harcban. Új csata kezdödött, nem szabalyos princeps, hastatus és triarius vonalak szerint rendezödve, ahol az Elcsapatok a hadijelvenyek elött, az arcvonal többi része pedig ezek mögött küzd, és a katonäk sajat légidjukban, cohorsukban, manipulusukban harcolnak. (8) Találomra tömörültek össze, és mindenkit a saját elszántsága vezényelt az első vagy a hátsó vonalba. Olyan elkeseredett hévvel küzdöttek, annyira lekötötte figyelmüket a csata, hogy a harcolók közül senki sem vette észre a földrengést, amely Itália sok városát nagyrészt romba döntötte, rohanó folyókat térített ki medrükből, a tengert a folyók medrébe terelte, hegyeket döntött le hatalmas omlással." ! A földrengésről szóló hagyomány Coelius Antipatertől származik (vö. Cicero: A jóslásról I. 78.). Livius nem szól arról, hogy a senazus ennek kiengesztelésére bármilyen intézkedést tett volna, ezért gyanítható, hogy inkább a drámai történetírás egy kellékével állunk szemben. 72
