OCR
gő miatt kínzó fejfájás lepte meg, és minthogy gyógykezelésre sem idő, sem alkalom nem volt, egyik szemére megvakult. 3. (1) Igen sok embere és igásállata ért szörnyű véget. Végre, amikor kivergődtek a mocsárból, az első száraz helyen tábort ütött. Előreküldött felderítőitől megbízható híradást kapott arról, hogy a római sereg Arretium falai alatt tartózkodik. (2) Ezután rendkívüli gonddal igyekezett kipuhatolni a consu/ terveit és hangulatát, a táj fekvését és útjait, hogy hol lehet könnyen utánpótlást szerezni, és minden egyebet, amit hasznos volt tudnia. (3) Itália egyik legtermékenyebb vidékén voltak, a Faesulae és Arretium között elterülő, gabonában, nyájakban és minden földi jóban bővelkedő etruszk síkságon. (4) A consul, aki előző consulsága óta tele volt elbizakodottsággal, nemhogy a törvények és az atyák méltóságát, de az isteneket sem félte eléggé. Termeszetenek ezt a veleszületett megfontolatlansägät csak fokozták a polgári életben és a háborúban elért sikerei.! (5) Így várható volt, hogy nem kérdez meg sem istent, sem embert, hanem mindenben féktelenül és elhamarkodottan fog cselekedni. Hannibal, hogy még jobban belehajszolja hibáiba, úgy gondolta, ingerli és zaklatja őt egy kicsit. (6) Az ellenséget balra maga mögött hagyva, az etruszk síkság közepén Faesulae felé indult fosztogatni, és a távolból a mészárlás és tűzvész okozta pusztulás lehető legszörnyűbb képét tárta a consul elé. (7) Flaminius akkor sem maradt volna veszteg, ha az ellenség meghúzza magát. Most pedig, hogy szinte az orra előtt dúlták, fosztogatták a szövetségesek földjeit, személyes szégyenének tartotta, hogy a pun szabadon jár-kel Itália közepén, sőt akár egyenesen Róma ellen is indulhat, mert senki nem állja útját. (8) A haditanácsban mindenki inkább hasznos, mint látványos megoldásokat tanácsolt: várja meg tiszttársát, hogy egyesített seregeikkel, egyetértésben, közös terv szerint viseljék a háborút, (9) addig meg a lovassággal és a könnyűfegyverzetű segédcsapatokkal tartsák kordában az arcátlanul, szétszéledve portyázó ellenséget. Erre ő felháborodva kirohant a tanácskozásról, és egyszerre tűzette ki az indulásra és a csatára szólító jelet. (10) , Persze, üldögéljünk csak itt, Arretium falai alatt! — kiáltotta. — Hiszen itt van a hazánk, itt vannak házi isteneink! Engedjük ki Hannibalt a kezünkből, pusztítsa végig Itáliát, égessen, dúljon fel mindent, így jusson el Róma faláig! De mi el ne mozduljunk innen mindaddig, amíg az atyák, mint egykor Veiiből Camillust,? Gaius Flaminiust Arretiumból Rómába nem hívják!" ! Kr. e. 223-ban az addai csatában Flaminius és P. Furius Philus consulok arattak győzelmet az insuberek fölött. Lásd még a XXI. 63. 2 jegyzetét. 2 Vo. V. 46. 70