Oldal 39 [39]
OCR
34. (1) Ezután Hannibal egy másik nép területére ért, ahol más hegyi népekhez képest elég nagy volt a népsűrűség. Itt nem nyílt háború várt rá, hanem majdnem saját eszközeivel, ravaszsággal és cselvetéssel ejtették csapdába. (2) Az erődök idős vezetői járultak elé szószólókként, és kijelentették: Okultak a más kárán, ezért inkább a punok barátságát, mint erejét akarják megtapasztalni. (3) Ezért készséggel fogják teljesíteni parancsait; fogadjon el tőlük élelmet, kalauzokat és ígéretük zálogaképpen túszokat is. — (4) Hannibal úgy vélte, nem bízhat bennük vakon, de el sem zavarhatja őket, nehogy a visszautasítás miatt váljanak nyílt ellenségeivé, ezért szívélyesen válaszolt nekik. Elfogadta a felajánlott túszokat, felhasználta az útra odahordott élelmet, de a vezetőket rendezett menetben követte a sereg, nem úgy, mintha baráti területen járnának. (5) A menet élén az elefántok és a lovasok haladtak, ő maga a gyalogság főerejével vonult mögöttük, és közben aggályos gonddal figyelt mindenfelé. (6) Amikor egy szűkebb útszakaszhoz értek, amely fölé egyik oldalról egy hegygerinc tornyosult, a barbárok mindenfelől kirontottak leshelyeikről, egyaránt támadtak szemből, hátulról, távolról, közelről, roppant sziklákat gördítettek a menetre. (7) A legnagyobb sokaság hátulról szorongatta őket. Amikor a gyalogság csatasora ellenük fordult, nyilvánvalóvá vált, hogy ha a punok nem biztosítják erős hátvéddel a menetet, súlyos vereséget szenvedtek volna ebben a szurdokban. (8) Még így is a pusztulás szélére jutottak. Miközben ugyanis Hannibal halogatta a bevonulást a szorosba, hiszen míg ő maga a lovasságot fedezte, a gyalogságot hátulról nem védte semmi, (9) a hegylakók az ösvényeken oldalról érkező támadásaikkal kettévágták a menetet, és megszállták az utat úgy, hogy Hannibal egy éjszakát lovasságától és a málhától elszakítva töltött. 35. (1) Másnap, amikor alábbhagyott a barbárok igyekezete a menetoszlop szétválasztására, egyesült a sereg, és Hannibal, ha nem is veszteség nélkül — bár inkább állatok, mint emberek pusztultak —, de kijutott a szurdokból. (2) Ettől kezdve a hegylakók most már kevesebben és inkább rablók, mintsem hadviselők módjára csaptak rá hol az elő-, hol a hátvédre, ha a terepviszonyok vagy egyes előresiető vagy elmaradozó csapatok erre lehetőséget adtak. (3) Az elefántokat a szűk és meredek utakon csak üggyel-bajjal lehetett hajtani, de amerre csak elhaladtak, elriasztották a seregtől az ellenséget, mert az nem mert a sosem látott állatok közelébe menni. (4) A kilencedik napon felértek az Alpok gerincére, többnyire úttalan utakon, sok bolyongás után, aminek hol a vezetők csalárdsága volt az oka, hol pedig éppen az, hogy nem bíztak bennük, inkább maguk próbálták kikövetkeztetni az 38
