Page 175 [175]
OCR
XLV. könyv Tartalmi összefoglaló (Kr. e. 168-167) Aemilius Paullus! Szamothrakén foglyul ejti Perszeuszt. Antiokhosz, Szíria királya ostrom alá veszi Ptolemaioszt és Kleopatrát, az egyiptomi uralkodópárt. A senafus követeket küld hozzá, és ezek révén utasítja, hogy távozzon az egyiptomi király területéről. Miután átadják üzenetüket, a király azt feleli, hogy majd átgondolja, mit tegyen. Erre Popillius, az egyik követ kört rajzol köré a pálcájával, és felszólítja, hogy mielőtt kilépne a körből, adjon választ. Kérlelhetetlen fellépésével eléri, hogy Antiokhosz abbahagyja a háborút. A senatus fogadja a népek és királyok szerencsét kívánó követségeit, kivéve a rhodosziakat, akik ebben a háborúban nem a rómaiakhoz húztak. Másnap, amikor felvetődik a kérdés, hogy üzenjenek-e háborút nekik, a követek védőbeszédet mondanak hazájuk érdekében a senazus előtt. Végül úgy bocsátják el őket, mint akik se nem szövetségesek, se nem ellenség. Makedóniát provinciává szervezik. Aemilius Paullus megtartja diadalmenetét, bár katonái ellene fordulnak a vártnál kisebb zsákmányrészesedés miatt, és Ser. Sulpicius Galba is felszólal ellene. Perszeuszt és három fiát a kocsi előtt vezetik. A diadalmenet örömét azonban megkeseríti Aemilius két fiának halála: egyikük a diadalmenet előtt, a másik utána hal meg. A censorok elvégzik a vagyonbecslést és a tisztító szertartást. 312 805 polgárt vesznek számba. Prusziasz, Bithünia királya Rómába érkezik, hogy kifejezze háláját a senazusnak a Makedónia fölötti győzelemért, és a senatus figyelmébe ajánlja fiát, Nikomédészt. A hízelgő király a római nép felszabadított rabszolgájának nevezi magát. 1. (1) Noha a győzelmet hírül vivő követek, Ouintus Fabius, Lucius Lentulus és Ouintus Metellus a lehető legnagyobb sietséggel tették meg útjukat Rómába, mégis úgy találták, hogy a diadal öröme megelőzte őket. (2) A királlyal vívott csata utáni negyedik napon, a circusi játékokon egyszer csak az egész nézőtéren végigfutott a hír, hogy Makedóniában megvívták a döntő ütközetet, és a király vereséget szenvedett. (3) A zaj egyre növekedett; végül az emberek kiáltozni és tapsolni kezdtek, mintha megbízható hír érkezett volna a győzelemről. (4) A főtisztség! Nem ő személyesen, hanem Cn. Octavius (vö. XLV. 5.). ? 168. szeptember 7-én. 174
