Oldal 166 [166]
OCR
vonulhatott volna az éjszaka, még aznap is mintha készakarva húzta volna az időt áldozat ürügyén, noha már kora hajnalban kitűzhette volna a csatára szólító jelet, és kivonulhatott volna. (13) Végül a harmadik órában, amikor előírás szerint befejezte az áldozatot, összehívta a haditanácsot. Egyesek most is úgy vélték, fecsegéssel és rosszul időzített tanácskozással akarja elhúzni a csatára szánható időt. A consul ilyen szavakkal szállt szembe ezekkel a véleményekkel: 38. (1) Mindazok közül, akik tegnap az ütközet mellett voltak, egyedül Publius Nasica, ez a kiváló ifjú osztotta meg velem véleményét, de aztán úgy elhallgatott, hogy ebből bárki úgy vélhette, sikerült meggyőznöm. (2) Egyesek meg jobbnak látták, ha a háta mögött bírálják a vezért, ahelyett hogy szemtől szembe figyelmeztetnék. (3) Nos, most már szívesen elmagyarázom neked, Nasica, és mindazoknak, akik magukban veled egy véleményen voltak, hogy miért halasztottam el az ütközetet. (4) Egyáltalán nem bánom, hogy tegnap veszteg maradtam, sőt meggyőződésem, hogy ezzel megmentettem a hadsereget. Hogy egyikőtök se higgye véleményemet megalapozatlannak, rajta, legyetek szívesek velem együtt számba venni, mi minden jelentett tegnap előnyt az ellenségnek és hátrányt nekünk. (5) Először is bizonyára mindannyian tudtátok már, vagy legalábbis tegnap, az ellenség felfejlődött arcvonalát látva megfigyeltétek, hogy mekkora létszámfölényben vannak velünk szemben. (6) Mi pedig kis létszámú seregünk egynegyedét még hátrahagytuk a málha őrizetére, és mint tudjátok, a rakományt nem a leggyávábbak védelmére bízza az ember. (7) De még ha mindenki ott lett volna is — az talán csekélység, hogy ma vagy legkésőbb holnap, ha úgy látjuk jónak, az istenek segítségével ebből a táborból vonulhatunk ki az ütközetre, ahol a múlt éjszakát eltöltöttük? (8) Talán egyre megy, hogy a katonát olyankor szólítod fegyverbe, amikor nem menetelt, nem dolgozott, hanem a sátrában pihent, összeszedte magát, és testben-lélekben friss erővel indul a csatába, (9) vagy pedig előbb végighajszolod egy hosszú úton, terheket cipeltetsz vele, dől róla a víz, kiszáradt a torka, szeme-szája tele van porral, égeti a déli napsütés, és így veted oda martalékul a friss, kipihent ellenségnek, amely úgy indul a csatába, hogy előtte nem használta el minden másra az erejét? (10) Az istenekre, ilyen párosításban még a legbátrabb férfit is legyőzné bármilyen elpuhult és harciatlan ellenfél! (11) Nem is szólva arról, hogy miközben az ellenség a legteljesebb nyugalomban rendezte el csatasorát, készült fel lélekben, állt be a maga egységébe, nekünk kapkodva kellett volna kialakítani hadrendünket, és rendezetlen sorokban megkezdenünk az ütközetet. 165
