Oldal 47 [47]
OCR
8. (1) A csata után a szétszóródott ligurok ismét összegyűltek, és látva, hogy honfitársaik jóval nagyobb része veszett oda, mint amennyien életben maradtak — nem voltak már többen 10 000-nél —, megadták magukat. Nem alkudtak ugyan ki semmit maguknak, (2) de azért remélték, hogy a consul nem bánik velük kegyetlenebbül, mint az előző hadvezérek. (3) Ő azonban mindnyájukat lefegyverezte, városukat lerombolta, eladatta őket rabszolgának, és vagyonukat is elárvereztette. Tevékenységéről levélben számolt be a senazusnak. (4) Amikor ezt Aulus Atilius praetor felolvasta a Curidban — Postumius, a masik consul ugyanis még a campaniai földek ellenőrzésével volt elfoglalva —, (5) a senazust felháborította, hogy bár a ligurok közül egyedül a statellumiak nem fogtak fegyvert a rómaiak ellen, és most sem ők kezdték a háborút, csak az ostrom ellen védekeztek, végül pedig feltétel nélkül megadták magukat a római népnek, Popillius a legszörnyűbb kegyetlenség minden fajtájával agyonkínozta és megsemmisítette őket, (6) eladatott rabszolgának több ezer ártatlan embert, akik a római nép védelméért esdekeltek — ezzel igen káros példát szolgáltatott a jövőre nézve, hisz ezek után senki nem meri majd megadni magát -, és ezek békés nép létükre egymástól elszakítva azoknak a rabszolgái lettek, akik nemrég még a római nép nyilvánvaló ellenségei voltak. (7) Ezért — így szól a senatus déntése — Marcus Popillius consul adja vissza szabadságukat az eladott liguroknak, megtérítve a vételárat azoknak, akik megvették őket; gondoskodjon még visszaszerezhető javaik viszszaadásáról, (8) és fegyvereiket is cszolgáltassa vissza. Mindezt a lehető: leghamarabb végre kell hajtania, és addig nem távozhat provinciájából, amíg a meghódolt ligurokat vissza nem telepítette lakóhelyükre. A győztesre az hoz dicsőséget, ha megtöri az ellenállást, nem pedig az, ha a vert ellenségen tombolja ki dühét. 9. (1) A consul féktelensége nemcsak a ligurokkal szemben mutatkozott meg, hanem a senatus utasításának semmibevételében is. (2) Légióit rögtön Pisaeba küldte téli szállásra, és visszatért Rómába, dühösen az atyákra és a praetorra egyaránt. Azonnal összehívta a senatust Bellona szentélyébe, és hosszas beszédben tamadta a praetort, (3) mondván: Ahelyett hogy azt javasolta volna a senatusnak, hogy adjanak hálát a halhatatlan isteneknek a háborús sikerért — amint az elvárható lett volna tőle —, inkább senazusi határozatot hozatott őellene és az ellenség érdekében, amelyben győzelmét odaajándékozza a liguroknak, és jóformán arra buzdít, braeror létére, hogy őt, a consult is szolgáltassák ki nekik. (4) Ezért ő most megbírságolja a praezort; az atyáktól pedig azt követeli, hogy vonják vissza az 46
