OCR
(11) Marcus Cato a javaslat mellett szólalt fel — ránk is maradt az Antiokhosz király pénzéről szóló beszéde! —, és tekintélyével elrettentette à két Mummius tribunust attól, hogy tiltakozzanak ellene. (12) Miután ezek visszavonták a vétót, a javaslatot az összes íribus megszavazta. 55. (1) Ezutan Servius Sulpicius a senatus elé terjesztette a kérdést, hogy a Petilliusféle javaslat alapján kit bíznak meg a vizsgálat vezetésével. Az atyak Quintus Terentius Culleét nevezték meg. (2) O olyan közeli barátja volt a Cornelius családnak, hogy azok a szerzők, akik szerint Publius Scipio Rómában halt meg és ott is temették el — mert ilyen hagyomány is van -, feljegyezték, hogy most is, mint annak idején Scipio diadalmenetében, sapkával a fején? haladt a temetésen a saroglya előtt, és a Porta Capenánál mézes bort osztatott a temetési menet résztvevőinek, mivel Scipio Afrikában több fogollyal együtt őt is kiszabadította az ellenség kezéből. (3) Más hagyomány szerint épp ellenkezőleg, olyan ádáz ellensége volt a családnak, hogy a Scipiókkal szemben álló érdekcsoport éppen rendkívül ellenséges érzelmei miatt választotta meg a vizsgálat vezetőjének. (4) Egyszóval ennél a Scipiók javára vagy kárára nagyon is elfogult praetornäl azonnal be is vádolták Lucius Scipiót. Egyszersmind benyújtották és el is fogadták a keresetet Scipio két /egatusa, Aulus és Lucius Hostilius Cato, valamint guaestora, Gaius Furius Aculeo ellen, (5) sőt hogy azt a látszatot keltsék, mintha Scipio egész környezete bűnrészes lett volna a sikkasztásban, még két írnok és egy törvényszolga ellen is. Lucius Hostiliust, az írnokokat és a törvényszolgát még Scipio pere előtt felmentették. Scipiót, Aulus Hostilius /egazust és Gaius Furiust bűnösnek mondták ki a következő vádban: (6) Antiokhosz, hogy kedvezőbb feltételekkel köthessen békét, 6000 font arannyal és 480 font ezüsttel többet adott Scipiónak, mint amenynyit az később átadott a kincstárnak, (7) míg Aulus Hostilius 80 font aranyat es 43 font ezüstöt, Furius guaestor pedig 130 font aranyat és 200 font ezüstöt kapott. (8) Az arany és ezüst mennyiségéről a fenti adatokat találtam Antias művében. Ami a Lucius Scipiónak átadott arany és ezüst mennyiségét illeti, úgy gondolom, inkább a másoló hibázhatott, és nem az író közölt hamis adatokat. (9) Hiszen valószínű, hogy az ezüst súlya fontban többet tett ki, mint az aranyé,? és a per1 A Livius által említett beszéd mára elveszett. ? Lásd XXX. 45. 5, a hozzä füzött jegyzettel. ® Azaz Livius velemenye szerint valöjäban 6000 font ezüströl &s 480 font aranyról volt szó. 411