OCR
(4) A spártaiak készségesen beleegyeztek falaik lerombolásába:! ez sem esett jobban nehezükre, mint az, hogy visszafogadják a száműzötteket. (5) Ezek visszatéréséről az akhájok legeában tartott közös gyűlésükön hoztak határozatot. (6) Amikor a gyűlésen szóba került, hogy az elbocsátott külföldi segédcsapatok és a spártaiak közé bejegyzettek — így nevezték azokat, akiket a fürannosz felszabadított — a városból való eltávozásuk után szétszóródtak a vidéken, úgy döntöttek, hogy a szzratégosz, mielőtt feloszlatná seregét, vonuljon oda harckész katonákkal, fogdossa össze ezeket, és adassa el mint jogos hadizsákmányt. (7) Igen sok embert szedtek össze és adtak el. Az akhájok engedélyével ebből a pénzből állították helyre Megalépoliszban azt az oszlopcsarnokot, amelyet a spártaiak leromboltak." (8) Ugyanez a város egy régi határozat értelmében, amelyet az akhájok Philipposz, Amüntasz fia? alatt hoztak, visszakapta Belbinatisz területét is, amelyet a spártai fürannoszok jogtalanul tartottak birtokukban. (9) Az ily módon megbénított spártai állam sokáig maradt az akhájok alattvalója. De semmi sem jelentett számukra nagyobb csapást, mint a lükurgoszi nevelés felfüggesztése, amely 800 éven át volt náluk érvényben. 35. (1) Marcus Fulvius consul a gyűlésről, ahol az akhájok és a spártaiak vitájában döntőbíráskodott, visszautazott Rómába a választógyűlés megtartására, mivel már közeledett az év vége. Itt Marcus Valerius Messallát és Gaius Livius Salinatort hirdette ki consulokként, miután ellenségének, az ebben az évben is induló Marcus Aemilius Lepidusnak a megválasztását megakadályozta. (2) Ezután praetorra välasztottäk Quintus Marcius Philippust, Marcus Claudius Marcellust, Gaius Stertiniust, Gaius Atiniust, Publius Claudius Pulchert* és Lucius Manlius Acidinust. (3) A választások után úgy döntöttek, hogy Marcus Fulvius consul térjen vissza hadszínterére és hadseregéhez, és egy évre meghosszabbították mind az ő, mind tiszttársa, Gnaeus Manlius vezéri megbízatását. ! Spárta falait a zsarnokok építtették a közelmúltban, így a lakosság nemigen kötődhetett hozzájuk érzelmileg. ? Az oszlopcsarnok Arisztodémosz megalépoliszi fürannosz 255-ös, a spártaiak fölött aratott győzelmének emlékét őrizte; lerombolása III. Kleomenész spártai király nevéhez fűződik, aki 223-ban foglalta el a várost. 3 Azaz II. Philipposz, Nagy Sándor apja. * Lehetséges, hogy Livius itt dsszecserélte P. Claudius Pulchert Ap. Claudius Pulcherrel (vo. XX XVIII. 42. 4). 387