OCR
nak. Ennek azonnali megindítását csak a tél akadályozta meg, (2) de azért kisebb rajtaütésekkel, inkább rablók, mint hadviselők módjára pusztítani kezdték területüket nemcsak szárazföldön, hanem a tenger felől hajóikkal is. (3) Ez a nyugtalanság arra sarkallta a consult, hogy a Peloponnészoszra menjen. Eliszben gyűlést hívatott össze, ahová megidéztette a spártaiakat is, hogy döntőbíráskodjon ügyükben. (4) Itt azonban nem egyszerű vita, hanem heves szóváltás támadt, amelynek a consul — noha egyébként mindenre ügyesen határozatlan választ adott, hogy mindkét fél jóindulatát megtartsa — azzal az egyetlen felszólításával vetett véget, hogy hagyjanak fel ah hadműveletekkel arra az időre, amíg követeket küldenek Rómába. (5) Mindkét fél elküldte Rómába követségét. A spártai száműzöttek is az akhájokra bízták ügyüket és képviseletüket. (6) Az akhájok követségét két megalépoliszi, Diophanész és Lükortasz vezette, akik eltérő politikai nézeteiknek megfelelően most is teljesen össze nem illő beszédeket tartottak. (7) Diophanész mindenben a senazusra bízta a döntést, mondván, ők biztosan véget tudnak majd vetni az akhájok és spártaiak között kitört nézeteltérésnek. (8) Lükortasz viszont Philopoimén utasításait szem előtt tartva azt követelte, hogy az akhájok a szerződés és saját törvényeik értelmében szabadon végrehajthassák saját határozatukat, és hogy a rómaiak, akik kivívták nekik a szabadságot, biztosítsák is számukra annak csorbítatlanságát. (9) Bár az akháj szövetség ekkoriban nagy tekintélyt élvezett a rómaiak szemében, mégsem akarták Spárta helyzetét megváltoztatni. Csakhogy túlságosan is körmönfont választ adtak a szembenálló feleknek: az akhájok úgy értették, hogy szabad kezet kaptak a spártaiakkal szemben, (10) a spártaiak pedig úgy, hogy az akhájok nem tehetnek meg velük bármit. Az akhájok mértéktelenül és gőgös módon ki is használták a lehetőséget. 33. (1) Philopoimén, akit újraválasztottak szzrazégosznak, kora tavasszal gyülekezőt hirdetett hadserege számára, és Spárta területén ütötte fel táborát. (2) Ezután követeket küldött, hogy követeljék az elpártolás kezdeményezőinek kiadatását, és tegyenek ígéretet, hogy ha követelésüket teljesítik, biztosítják a békét államuknak, és az elkövetők is megkapják a lehetőséget ügyük törvényes kivizsgálására. (3) A többiek meg sem mertek szólalni, az érintettek azonban, akiknek a kiadatását Philopoimén név szerint követelte, önként kijelentették, hogy készek elmenni, miután a követektől biztosítékot kaptak, hogy nem esik bántódásuk, amíg elő nem adták védekezésüket. (4) Más tekintélyes emberek is elkísérték őket, egyrészt hogy mint magánembereknek segítségükre legyenek a per során, másrészt mert úgy érezték, hogy az ő ügyük egész államukat érinti. 385