OCR
4. (1) A consul, amikor megérkezett Ambrakiához, úgy találta, hogy az ostrom nehéz feladat lesz. Ambrakia egy sziklás magaslat lábánál fekszik, amelyet a helybéliek Perranthésznek neveznek. (2) A város nyugatra néz, ebben az irányban a fala a földek és a folyó mellett húzódik, a magaslaton épült fellegvár pedig keletre. (3) Az Athamaniából érkező Aratthosz folyó a közeli városról elnevezett Ambrakiai-öbölbe ömlik. (4) A várost az egyik oldalon a folyó, a másikon a magaslatok védelmezik, ráadásul erős, valamivel több mint három mérföld! kerületű fal is övezte. (5) Fulvius a síkság felőli oldalon két tábort építtetett egymáshoz közel, a fellegvárral szemben lévő dombon pedig egy kis erődítményt, (6) és mindezt egyetlen sánccal és árokkal akarta bekeríteni úgy, hogy a körülzárt városból ne lehessen kijutni, és kívülről se találjon bejárást senki, hogy segédcsapatokat juttasson be. Ambrakia ostromának hírére az aitólok szzratégoszuk, Nikandrosz rendeletére már összegyűltek Sztratoszban. (7) Először az volt a szándékuk, hogy összes csapatukkal odavonulnak, és megakadályozzák a város ostromát. Később, amikor látták, hogy a várost már majdnem teljesen körülveszik az ostromművek, és az épeirosziak tábora ott áll a folyón túl elterülő síkságon, úgy döntöttek, hogy megosztják csapataikat. (8) Eupolemosz? 1000 könnyen mozgó emberével Ambrakiához vonult, és a még nem teljesen összefüggő ostromművek között behatolt a városba. (9) Nikandrosz először úgy tervezte, hogy a többi csapattal éjjel rajtaüt az épeirosziak táborán, mivel a rómaiak nem egykönnyen tudnának a segítségükre sietni a köztük lévő folyó miatt. (10) Aztán arra jutott, hogy ez a vállalkozás túl veszélyes, mert ha a rómaiak felfedezik, nem lenne biztosítva a visszavonulás; ezért inkább lemondott tervéről, és elkanyarodott, hogy végigpusztítsa Akarnaniát. 5. (1) A consul elkésziilt a varost bekerité sincokkal és az ostromgépekkel, amelyekkel a falak közelébe akart nyomulni, és egyszerre öt helyen indított támadást a falak ellen. (2) Három ostromgépet egymástól egyenlő távolságra állíttatott fel a síkság felől, ahol könnyebb volt megközelíteni a várost, az úgynevezett Pürrheionnal szemben;? egyet Aszklépiosz szentélye közelében, egyet pedig a fellegvárral ! A kéziratok egy részében négy mérföld áll. ? Eupolemosz Kr. e. 197-ben részt vett a rómaiak oldalán a künoszkephalai csatában, majd 189/183-ban &s 176/175-ben aitöl sz£rategosz volt. 3 Pürrhosz egykori palotájáról lehet szó, mivel Ambrakia volt Pürrhosz uralmának központja (vö. XXXVIII. 9. 13). 356