Page 246 [246]
OCR
(10) Nagyjából ugyanezt a kívánságot tolmácsolta Arkhidamosz, az aitólok követe: válasszák a legkönnyebb és legbiztonságosabb utat, őrizzék meg semlegességüket, maradjanak a háború tétlen szemlélői, várják meg, hogyan alakul mások sorsa, miközben önmagukat egyáltalán nem sodorják veszélybe. (11) Ezután azonban nem tudta nyelvét megfékezni, és ócsárolni kezdte hol az összes rómait együttvéve, hol személy szerint Ouinctiust. (12) Hálátlannak nevezte őket, és szemükre hányta, hogy nemcsak a Philipposz fölött aratott győzelmet köszönhetik az aitólok hősiességének, hanem az életüket is, hiszen Quinctiust és seregét ők mentették meg." (13) Egyáltalán teljesített Ouinctius valaha bármilyen hadvezéri feladatot? O csak azt látta a csatában, hogy madárjóslatot kér, áldozatot mutat be, fogadalmat tesz, mint valami jós vagy áldozópap, miközben ő, Arkhidamosz a saját testével védte őt az ellenség dárdáitól. 49. (1) Ouinctius erre így felelt: Arkhidamosz elsősorban nem arra volt tekintettel, hogy kikhez beszél, hanem arra, hogy kik hallják még a szavait. (2) Az akhájok ugyanis nagyon jól tudják, hogy az aitólok minden bátorsága a szavakban merül ki, tettekre már nem jut belőle, és inkább a gyűléseken és szónoklatokban fényeskedik, semmint a csatasorban. (3) Ezért a követ nem nagyon törődött az akhájok véleményével, mert tudja, hogy ezek jól ismerik a fajtáját; inkább a király követeinek és az ő személyük révén a távollévő királynak ágált. (4) Ha pedig valaki eddig nem tudta volna, mi köti össze Antiokhosz királyt és az aitólokat, most megláthatta követeik szavaiból: hogy hazudoznak egymásnak, nemlétező hadseregekkel dicsekszenek, így dagadnak és dagasztják egymás keblét hiú reményekkel. (5) ,Ezek azt hangoztatják — folytatta —, hogy ők győzték le Philipposzt, az ő hősiességük mentette meg a rómaiakat, és mint hallottátok, majd melléjük álltok ti meg a többi város és szövetség is, a király pedig gyalogosai és lovasai végeláthatatlan tömegével dicsekszik, és hajóhadával, amely alól ki sem látszik a tenger. (6) Mindez kísértetiesen hasonlít egy khalkiszi vendégbarátom lakomájára, aki igen derék ember és gyakorlott házigazda. A nyári napforduló napján részesített bennünket szíves vendéglátásban, mi pedig csak csodálkoztunk, honnan került az asztalára az évnek ebben a szakában ilyen bőséges és változatos vadászzsákmány. (7) Erre házigazdánk, aki nem olyan hetvenkedő természetű, mint ezek itt, fülig érő szájjal elárulta, hogy a változatosság egyedül a fűszerezésnek köszönhető, és amit mi vadhúsnak hittünk, közönséges házisertéstől származik." ! Vö. XXXIII. 7. 13. 245
