OCR
(5) A senatus megbízta Gaius Scriboniust,! hogy küldjön két, a senazori rendhez tartozó követet Lucius Cornelius consu/hoz, akik elviszik hozzä tiszttärsänak a senatushoz irt levelét, (6) és közlik vele, hogy ha ő nem utazik Rómába az új főtisztségviselők megválasztására, a senazus inkább hajlandó áttérni az interregnumra, hogy ne kelljen Ouintus Minuciust hazahívni a még eldöntetlen háborúból. (7) A követek visszatérve jelentették, hogy Lucius Cornelius eljön Rómába levezetni a választásokat. (8) Lucius Corneliusnak a boiusokkal vívott csata után írott levele nagy vitát váltott ki a senazusban. Cornelius /egatusa, Marcus Claudius tébb senatornak magánlevélben azt írta, (9) hogy a győzelem a római nép szerencséjének és katonái hősiességének köszönhető, viszont a consu/ hibáztatható azért, hogy sok katona odaveszett, az ellenséges sereg pedig kicsúszott a kezükből, holott alkalmuk lett volna megsemmisíteni. (10) Állítása szerint azért esett el annyi katona, mert a tartalék csapatok későn indultak el a szorongatott helyzetben lévők támogatására; az ellenség pedig azért menekülhetett el, mert a légiók lovassága későn kapta meg a jelet, és nem üldözhette a menekülőket. 7. (1) A senatus úgy döntött, hogy ebben az ügyben nem hoz elhamarkodott határozatot, és megtárgyalását akkorra halasztották, amikor az atyák nagyobb számban gyűlnek össze. (2) Volt ugyanis egy másik, sürgősebb gondjuk: a polgárság az uzsora terhe alatt szenvedett. Jóllehet sokféle uzsoratörvényt hoztak már, hogy megfékezzék a harácsolást, ezeket az uzsorások ravaszul megkerülték: az adósleveleket szövetségesek nevére írták át, akikre ezek a törvények nem vonatkoztak. Így az adósok roskadoztak a szabályozatlan uzsorakamatok alatt. (3) Az atyák keresték a módját, hogyan vethetnének ennek véget. Úgy döntöttek, kitűznek egy napot, méghozzá a legutóbbi Feralia-ünnepet.? Minden szövetségesnek be kellett jelentenie, ha ennél a napnál később római polgárnak pénzt kölcsönzött, és a hitelezőnek minden azóta adott kölcsön esetében el kellett fogadnia, hogy ha perre kerül a sor, adósa választhatja meg, mely törvények alapján folyjon az eljárás. (4) Miután a bejelentésekből kiderült, hogy mekkorára rúgott a csalárd módon nyújtott kölcsönök összege, Marcus Sempronius népéribunus az atyák jóváhagyásával javaslatot terjesztett a köznép elé, (5) és meg is született a néphatározat, hogy a szövetségesekkel és a latinsággal szemben is a római polgárokra érvényes hiteltörvényeket kell alkalmazni? 1 © volt a városi praetor. ? Február 21., a halottak ünnepe. : Csak akkor, ha a hitelt római polgár vette fel. 206