OCR
(8) Úgy döntöttek, hogy Makedóniába nem szükséges újabb sereget küldeni, és elrendelték, hogy az ott tartózkodó sereget Ouinctius hozza haza Itáliába és szerelje le; elrendelték a Marcus Porcius Cato vezetésével Hispániában tartózkodó sereg elbocsátását is. (9) Mindkét consulnak Itáliát jelölték ki működési területként, és utasították őket, hogy sorozzanak két városi légiót, úgyhogy a senatus által megjelölt seregek elbocsátása után Rómának összesen 8 légiója maradt. 44. (1) A , megszentelt tavasz" fogadalmát az előző évben, Marcus Porcius és Lucius Valerius consulok alatt [195] teljesítették." (2) Amikor Publius Licinius ponzifex bejelentette először a ponzifexek testületének, majd a testület felhatalmazásával az atyáknak is, hogy a fogadalom teljesítésénél hiba történt, a senazus elhatározta, hogy a pontifexek döntése alapján a fogadalmat újra teljesíteni kell, egyszersmind a szokásos költséggel meg kell rendezni az ugyanakkor felajánlott nagyszabású játékokat is;? (3) a „megszentelt tavasz" pedig arra a jószágra érvényes, amely Publius Cornelius és Tiberius Sempronius consulok idejében március 1. és április 30. között születik. (4) Ezután megtartották a censorválasztó gyűlést, ahol Sextus Aelius Paetus és Gaius Cornelius Cethegus lettek a censorok. Akárcsak az előző censorok, ők is Publius Scipiót, a consult tették meg a senazus első emberének. A névjegyzékből csak három senazort hagytak ki, akik közül egyik sem viselt még curulisi tisztséget. (5) Azzal pedig igazán nagy hálára kötelezték a senazori rendet, hogy megparancsolták a curulis aediliseknek, hogy a Római Játékokon a senazorok ülőhelyét különítsék el a néptől; eddig ugyanis a tömeg közé elvegyülve ültek. A lovagok közül is csak igen keveset fosztottak meg lovától, egyszóval egyik renddel szemben sem jártak el szigorúan. Ok ällittattäk helyre és bôvittették ki Libertas csarnokát? és a Villa Publicät is. (6) Lezajlott a , megszentelt tavasz" és a Római Játékok, amelyekre Servius! Sulpicius Galba tett fogadalmat consulként. Miközben az emberek figyelmét a játékok nyújtotta látványosság kötötte le, Ouintus Pleminius, akit az istenek és emberek ellen Lokriszban elkövetett számtalan vétke miatt vetettek börtönbe, ! XXXIII. 44. 1-3. ? A 217-es ver sacrummal együtt felajánlott játékokat 207-ben már megrendezték (XXVII. 33. 8), így most ezek megismétléséről lehet szó. 3 Libertas csarnokában kapott helyet a censori irattár. ! Helyesebben P. Sulpicius Galba, a 200-as év consulja. 185