Oldal 106 [106]
OCR
7. (1) Philipposz sietni akart a meneteléssel — egyáltalán nem riasztotta vissza ettől az eső után leereszkedő ködfelhő —, ezért kiadta a parancsot az indulásra. (2) De olyan sűrű köd fedte el a napot, hogy a jelvényhordozók nem látták az utat, sem a katonák a jelvényeket, így a menetoszlop rendje felbomlott, miközben mindenki a bizonytalan kiáltásokat követte, mintha éjszaka keresné az utat. (3) Átkeltek a Künoszkephalai nevű dombvidéken, itt erős gyalogos és lovas előőrsöt hagytak, majd tábort ütöttek. (4) A római vezér nem mozdult ugyan Ihetideionnál álló táborából, de tíz lovaszurmát és 1000 gyalogost küldött ki az ellenség felkutatására, azzal a figyelmeztetéssel, hogy óvakodjanak minden orvtámadástól, mert ilyen ködös időben még a nyílt terep sem biztonságos. (5) Amikor ezek odaértek a megszállt magaslatokhoz, nem történt semmi: mintha mindkét fél megbénult volna a kölcsönös félelemtől. Később azonban, miután hírnököket küldtek vissza a táborba a vezérükhöz, és a váratlan látvány okozta első ijedelmük lecsillapodott, nem vártak tovább az összecsapással. (6) A csata néhány előrerontó katona küzdelmével kezdődött, majd továbbterjedt, ahogy a többiek a visszavertek segítségére siettek. A komoly hátrányban lévő rómaiak egyik futárt a másik után küldték vezérükhöz, hogy bajban vannak, (7) mire két katonai zribunus vezetésével 500 lovas és 2000 gyalogos sietett a segítségükre — nagyrészt aitólok —, és ez helyrebillentette a csata mérlegét. (8) Ezzel megfordult a hadiszerencse, és most már a szorongatott makedónok kértek futárok útján segítséget királyuktól. Ő azonban a katonák nagy részét minden fegyvernemből elküldte takarmányért, hiszen aznap a mindent elborító köd miatt a legkevésbé sem számított ütközetre. Jó ideig csak kapkodott fűhöz-fához, nem tudva, mitévő legyen. (9) A futárok azonban nem hagytak nyugtot neki. Ekkor már a köd is felszállt a hegyormokról, és látni lehetett a legmagasabb csúcsra felszorított makedónokat, akik inkább a terepben, mint fegyvereikben találtak oltalmat. (10) Ekkor Philipposz úgy vélte, bármi történjék is, vállalnia kell a döntő ütközetet, hogy el ne veszítse serege védtelenül maradt részét. (11) Odaküldte Athénagoraszt, a zsoldosok vezérét a makedón és thesszáliai lovassággal és — a thrákokat kivéve — az összes segédcsapattal. (12) Amint ezek odaértek, leszorították a hegyhátról a rómaiakat, akik meg sem álltak, amíg le nem értek a völgybe, ahol már egyenletesebb volt a terep. (13) Hogy visszavonulásuk nem változott fejvesztett meneküléssé, azt főként annak köszönhették, hogy az aitól lovasság fedezte őket. Az övék volt akkoriban Hellasz legkiválóbb lovassága, noha gyalogságuk elmaradt a szomszédaiké mögött. 105
