Oldal 67 [67]
OCR
nép szövetsége és barátja ellen,’ de Attalosz segédcsapatait is csak annyira fogják igénybe venni, amennyire ez a király érdekeivel nem ellentétes. (14) A római nép sohasem élt saját kénye-kedve szerint azzal, ami a másé: akik saját erejükből támogatást nyújtanak a római népnek, azok határozhatják meg ennek a segítségnyújtásnak a kezdetét és végét egyaránt. (15) Antiokhoszhoz követeket fognak küldeni, hogy közöljék vele: a római nép Attalosz hajóhadának és seregének támogatásával harcol közös ellenségük, Philipposz ellen, (16) ezért lekötelezné a senatust, ha nem zaklatná Attalosz birodalmát, és felhagyna a háborúval; kívánatos lenne, hogy a római néppel szövetséges és baráti viszonyban álló királyok egymás között is megőrizzék a békét. 9. (1) Titus Quinctius consul, aki a sorozásnál főként olyan kipróbált bátorságú katonákat válogatott össze, akik Hispániában és Afrikában szolgáltak, éppen el akart sietni provinciájába, de Rómában kellett maradnia a hírül adott csodajelek és ezek elhárítása miatt. (2) Villámcsapás érte Veiiben a közutat, Lanuviumban a forumot és Iuppiter szentélyét, Ardeában Hercules szentélyét, Capuában a városfalat, a tornyokat és az úgynevezett fehér szentélyt. (3) Arretiumban úgy látták, hogy az égbolt lángokban áll. Velitraeban a föld mintegy három iugerumnyi területen besüppedt, és roppant barlang tárult fel alatta. Suessa Auruncából kétfejű bárány, Sinuessából pedig emberfejű malac születéséről adtak hírt. (4) A csodajelek miatt egynapos könyörgést tartottak, és a consulok maguk látták el a szent szolgálatot. Az istenek elhárítása után elutaztak provinciájukba. Aelius consul Helvius praetor kiséretében Galliaba ment. (5) Itt atadta a öraezornak a Lucius Lentulustól átvett sereget, amelyet el kellett bocsátania, és a magával hozott új légiókkal akarta elkezdeni a háborút, de végül semmi említésre méltó haditettet nem hajtott végre. (6) A mäsik consul, Titus Quinctius, aki hamarabb indult el Brundisiumböl, mint az előző consulok szoktak, 8000 gyalogossal és 500 lovassal megérkezett Korkürára. (7) Innen egy ötevezősoros hajón átkelt Epeirosz legközelebb fekvő partjaira, és nagy napi menetekben vonult a római táborig. (8) Itt elbocsátotta Villiust, várt néhány napig, amíg oda nem érnek a Korküráról érkező csapatok, majd haditanácsot tartott, hogy megkísérelje-e az áttörést egyenes irányban, az ellenség táborán keresztül, (9) vagy meg se próbálkozzon ezzel a rendkívül fáradságos és veszélyes vállalkozással, hanem inkább biztonságos kerülő úton, a dasszaréták területén és Lünkoszon át nyomuljon be Makedóniába. (10) Talán az utóbbi terv győzött volna, csakhogy a consul félt, hogy ha messzebbre távozik ! A rómaiak valószínűleg 201/200-ban kötöttek barátságot Antiokhosszal. 66
