Oldal 143 [143]
OCR
I42 VII. OKTATÓI NÉZETEK HATÁSA A SZAKMAI FEJLŐDÉS ÉS TANULÁS GYAKORLATAIRA eredmény jelent meg (Vescio, Ross, & Adams, 2008; Cordingley, 2015), addig a felsőoktatás területén kevesebb empirikus eredmény született, itt egyelőre inkább a formális képzések hatásai álltak az empirikus kutatások középpontjában. Egy újabb, a team tanulásról készített szisztematikus szakirodalomelemzésben Gast és munkatársai (2017) a team tanulásra épülő beavatkozások számos eredményét azonosították a tantervi fejlesztés és a tanítási gyakorlat innovációja kapcsán. A team tanulásra épülő beavatkozások legfőbb tanulási eredményei közt a következők szerepeltek: a kollegialitás erősödése, azaz az oktatók egymást jobban meg tudják ismerni; a tanulásukra képesek kritikusan reflektálni; a tanítási megközelítésük változik; új pedagógiai tudás szereznek; fejlődik szakmai identitásuk, magukat jobban értik tanárként. A tanítási gyakorlat fejlesztéséhez kötődően a reflektálást is meghatározó irányként azonosították. A felsőoktatásban a kiváló oktatók rendszeresen és céltudatosan reflektáltak a gyakorlatukra, ami segített abban, hogy a tanítás különböző dimenziót sikeresen integraljak (Kane, Sandretto, & Heath, 2004). Az oktatók a tanítás monitorozása során legerősebben a hallgatók visszajelzéseire építenek. A reflektálás sikeressége szempontjából kulcstényezőnek számít, hogy az oktatók mennyire tudják összekapcsolni a múltbeli, jelenlegi és jövőbeli gyakorlatukat a tanítás fejlesztésének érdekében (McAlpine & Weston, 2000). Ugyanakkor az egyik kulcskérdés így is az marad, hogy milyen mélységű pedagógiai tudással tudják ezt megtenni. Kreber (2002) ehhez a reflektálás különböző szintjeit azonosította: a tanítás kiválóságát, a tanítási szakértelmet és a tanításra vonatkozó tudományos megközelítést (scholarship of teaching). A tanítás kiválóságának értelmezése egybeesik azzal a múltat, jelent és jövőt összekötő reflektív folyamattal, amelyet McAlpine és Weston (2000) írtak le. A tanítási szakértelem ehhez képest a szakmai tanuláshoz elengedhetetlennek tartja nemcsak az oktató személyes tapasztalatainak elemzését, hanem a tudományos tudás alkalmazását is. Végül a tanításra vonatkozó tudományosság iránya az, amelyik a tanítási és tanulási gyakorlatra vonatkozó szisztematikus kutatást emeli be a reflexió értelmezésébe, amely ezáltal új értelmezéseknek és tanítási gyakorlatoknak nyit teret a felsőoktatásban. Gilpin & Liston (2009) dsszegzésiikben kimutatták, hogy a tanításra és tanulásra vonatkozó tudományosság kutatásainak száma növekszik, ugyanakkor jelentős különbségek találhatók a nemzeti kontextusok mentén. Közép- és Kelet-Európa felsőoktatása tipikusan lassabban nyit ebbe az irányba. Végül a pedagógiai szakirodalom olvasása kevésbé kerül be a kutatások fókuszába, mint a reflektálás vagy a tanítás kutatása. A pedagógiai szakirodalom olvasását mint az önirányított és informális szakmai tanulás egyik módját ugyanakkor az oktatók nagyra becsülik (Ferman, 2002; King, 2004). Weller (2011) kutatásában egyenesen arról ír, hogy a pedagógiai szakirodalom olvasásának tanulási eredményeit alábecsülik.
