Oldal 58 [58]
OCR
I. AZ OKTATÓK SZAKMAI FEJLŐDÉSÉHEZ ÉS TANULÁSÁHOZ KÖTŐDŐ... 57 latainak vizsgálata is felértékelődött (pl. McDonald & Cater-Steel, 2017; Zoe, 2018). Az értelmező kutatások iránya — a hatásvizsgálatokhoz képest — előtérbe állítja egyrészt a belső perspektívát, felértékeli az érintettek , hangját, elképzeléseiknek bevonását és megértését; másrészt a kontextuális sajátosságokat és lokális jelentéseket is középpontba állítja. Ez utóbbira különösen lényeges a felsőoktatási kontextusban is jobban odafigyelni, hiszen az intézményi, diszciplináris, lokális politikai sajátosságok kulcsszerepet játszanak az oktatói tanulás értelmezésében (vö. Van Lankveld et al, 2017). A gyakorlati és a fejlesztés alapú kutatások, illetve a különböző kutatási műfajok, mödszertanok kombinäläsa, kevert jellege is (Tashakkori & Teddlie, 2010) a pragmatista megközelítések (Lukenchuk & Kolich, 2013) erösödeset mutatja a területen. Mindez pedig azt jelenti, hogy a kutatómunka feltáró jellege erőteljesen összekapcsolódik azzal a céllal, hogy a szakmai gyakorlatot, innovációkat ne csak megértsük, hanem megváltoztassuk, átalakítsuk, a fejlesztéseket tovább javítsuk. A gyakorlati kutatások világa abból indul ki, hogy a gyakorlati szakember a tanítás legitim ismerője, kutatója, aki tervezett és szisztematikus módon képes vizsgálni a gyakorlatát annak érdekében, hogy megértse és fejlessze a saját lokális kontextusában (Borko et al, 2008). Példaként említhetők az akciókutatások, részt vevői kutatások, öntanulmányozás (self-study). A felsőoktatási kutatások területén elsősorban a tanításra és tanulásra vonatkozó tudományosság (scholarship of teaching and learning /SoIL/) tartozik a gyakorlati kutatások körébe (Borko, Whitcomb & Byrnes, 2008; ezzel bévebben a 2. fejezet 2.3. részében foglalkozunk), aminek központi eleme a saját gyakorlat tudományos igényű, szisztematikus vizsgálata mellett az is, hogy a kutatási eredményeket nyilvánossá, a tudományos közösség számára hozzáférhetővé és értékelhetővé teszik (Richlin, 2001; Shulman, 2011). A felsőoktatásban az elméleti és gyakorlati tudás integrálása és reflektálása sajátos komplexitásában jelenik meg, gondoljunk csak arra, hogy az adott diszciplína kimagasló kutatója, a terület gyakorlati oktatója és a szakterületi pedagógiai tudás szakértője egy személyben vagy együttesen, de különböző hangsúllyal jelenhet meg a gyakorlati kutatásban. A mai napig vita folyik e kutatási irány eredményességéről, arról, hogy ez az irány mennyiben viszi előre a gyakorlat megújulását, illetve a terület kutatását. Canning & Masika (2020) elemzésiikben mar két hullámát azonosítják a tanításra és tanulásra vonatkozó tudományosságnak (SoTL). Értékelésük szerint amíg a kilencvenes években megerősödő SoTL 1.0 még inkább egy jellegzetes kutatási irányhoz kötődik, ami a tanulás-tanítás mélyebb megértését helyezi középpontba, és sokféle értelmezési keretet elfogadva, de alapvetően az eredmények értékelésére, intézményeken átívelő disszeminálására helyezi a hangsúlyt. A SoTL 2.0 jelenlegi hulláma távolodik a kutatástól, inkább a tanulás-tanítás fontosságának elismeréséért küzd, ateoretikus irány, ami inkább a felsőoktatási intézményeken belüli gyakorlatra, tudásmegosztásra fókuszál, nem
