OCR
50 II. AZ OKTATÓK SZAKMAI FEJLŐDÉSÉNEK ÉS TANULÁSÁNAK MEGKOZELITESEI ... 2.3. A tanításra fókuszáló tudományosság A tanításra fókuszáló tudományosság kérdése Boyer (1990) munkájában jelent meg először, s abból a problémából indul ki, hogy a tudományos hivatás nem szűkíthető le a kutatásra, hanem legalább ilyen meghatározó benne a tudományos tudás szintetitázálása (pl. tankönyvírás, témák interdiszciplináris megközelítése), alkalmazása, valamint a tanítás (vö. Halász, 2010). A tanításra fókuszáló tudományosság tehát a másik két megközelítéssel összevetve eredendően a felsőoktatási kontextusban jelenik meg: kiáll a tanítás tudományos, nemcsak tapasztalatokra építő jellege mellett; a kutatások meghatározó tárgyává teszi magát a tanítást; a tanítással kapcsolatos tudásbázis építését köz-, és tudományos üggyé avatja; az oktatói karrierben a kutatói tevékenység mellett az oktatás presztízsét is növelni kívánja. A fogalom értelmezésében kulcsszerepe van a keletkező tudás, valamint azt ezt létrehozó kutatás körbejárásának. Kreber (2002) a tudás forrása, reflexiója, kommunikációja mentén megkülönbözteti: a kiváló tanítást, az oktatási szakértelmet és a tanításra fókuszáló tudományosságot. A kiváló tanítás megközelítése során az oktatók a saját tanításuk problémaorientált reflexiójára építenek szakmai fejlődésük, tanulásuk során, s a hatást a mások által észlelt tanítási teljesítményhez kötik (pl. hallgatói visszajelzések). Az oktatási szakértelem esetében az oktatók saját tapasztalatra és tudományos elméletekre is támaszkodnak reflexiójukban, s jellemző rájuk a folyamatos, önszabályozott tanulás, szakmai fejlődés. A tanításra fókuszáló tudományosság az előbbiekhez képest annyiban más, hogy az adott tudomány, szakterület tanításról, tanulásról való tudását kívánja előbbre vinni, nemcsak reflektálni, hanem szisztematikusan kutatni és megosztani akarja a tapasztalatokat, újító gyakorlatokat, eredményeket a kollegák által értékelt (peer-reviewed) tudományos diskurzusban (vö. Kovacs & Kereszty, 2016). A tanításra fókuszáló tudományosság kulcsfolyamata a kutatás, ami körül számos elképzelés bontakozott ki. Richlin (2001) két fő szakaszra bontja: az első a tudományosan megalapozott tanítás (scholary teaching), a második pedig már maga a tanításra vonatkozó tudományosságé., Azaz a folyamat első szakaszában az oktatók szisztematikusan vizsgálják a tanulás-tanítás kapcsolatát, reflektálnak ennek eredményességére. Bármilyen problémából, gyakorlati célból ki lehet indulni (pl. a vizsgaeredmények javítása), majd a felsőoktatás tanulás-tanítás elérhető szakirodalmának tanulmányozása, az intervenció megtervezése, vizsgálata, elemzése és a kollégák visszajelzése után az oktató eljuthat gyakorlata megújításához, az új eredmények alkalmazásához saját gyakorlatában, ami a tudományosan megalapozott tanítás legfőbb eredménye. A második szakasz szervesen épül az előző szakasz eredményeire. Ennek a szakasznak a legfőbb feladatai, hogy az oktatási intervenció eredményeit szakmai kontextusba kell helyezni, s meg kell osztani