Oldal 49 [49]
OCR
48 II. AZ OKTATÓK SZAKMAI FEJLŐDÉSÉNEK ÉS TANULÁSÁNAK MEGKOZELITESEI ... Eredmények, erősségek és nehézségek A gyakorlatközösségek tehát fontos útjai lehetnek az oktatói szakértelem megszerzésének, az egyes oktatók és oktatóközösségek tanulásának, oktatási innovációk teremtésének és megosztásának, ugyanakkor sikerességük nem automatikus. Wenger (2010 idézi Arthur, 2016) maga is elismeri, hogy a gyakorlatközösségek diszfunkcionálissá is válhatnak: lehetnek például dogmatikusak, alacsony szakértelemmel rendelkezők. Ezek a problémák, negatívumok viszont ellensúlyozhatók, csökkenthetőek: például a tagok döntési, cselekvési lehetőségeinek növelésével, a közösség értelmező tevékenységének erősítésével, vagy a külső ösztönzők révén megjelenő prioritásokkal. További problémákat vethet fel agyakorlatközösségek alakulásában, ha az alapkritériumok sérülnek. Ha az érdeklődési terület túl tágnak, parttalannak tűnik (pl. általában a felsőoktatás fejlesztése), ha a közösség túl hierarchizálttá válik, vagy ha túlzottan az eredmények megmutatására, dokumentálására fókuszálnak a tanulási folyamatok helyett (Mercieca, 2017). A felsőoktatásban elterjedő strukturált, támogatott, oktatáshoz kötődő gyakorlatközösségek eredményességét általában a következő szempontok mentén értékelik (Cox & McDonald, 2017; Newman, 2017): (1) az oktatók szubjektív visszajelzései alapján, (2) a hallgatói eredmények változásával (pl. a lemorzsolódás csökkenése, jobb tanulási eredmények, a bukások számának csökkenése), (3) a felsőoktatási intézmény oktatási prioritásai iránti elköteleződés növekedésével. Az értékelések pozitív változásokat jeleznek ezeken a területeken, sőt e gyakorlatközösségek további hozadékának tartják azt, hogy a tanításra vonatkozó tudományosság hatékony platformját nyújtják, s hogy a tényeken alapuló oktatásfejlesztés implementálásának eredményes útját biztosítják (pl. Cox & McDonald, 2017). A kutatások egy másik iránya az egyes gyakorlatközösségek elemzésével foglalkozik: esettanulmányok segítségével írja le a folyamatokat (McDonald & Carter-Steel, 2017) vagy tipológiákat állít fel. Ezek az eredmények abban segíthetnek, hogy a felsőoktatás jobban értse a gyakorlatközösségei sokszínűségét (pl. amikor az újonnan érkezők kompetenciái határozzák meg a gyakorlatközösséget /Jones, 2010/) és ennek megfelelően különböző támogatást tudjon nyújtani. A tapasztalatok elemzése és az elméleti megfontolások alapján az eredményességet növelő legfőbb közös tényezőkként a következők rajzolódnak ki (Wisker 8- Constable, 2005 idézi Jones, 2010; Iókos & Kovacs, 2015; Cox & McDonald, 2017): - a tanításhoz-tanuláshoz kötődő gyakorlatközösséghez tartozás presztízse, intézményi elismertsége — facilitátori szerep szakmaisága — más oktatókkal való rendszeres találkozás, akik kollegiális segítséget tudnak nyújtani
