Oldal 29 [29]
OCR
28 I TANULÁSKÖZPONTÚ PEDAGÓGIA A FELSŐOKTATÁSBAN A tanulásközpontú felsőoktatás-pedagógia fogalmi keretében az egyes pillérek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, kiegészítik egymást. Mindez azt is jelenti, hogy a tanulásközpontú megközelítés eredményes megvalósításához minden pillér együttes erősödésére van szükség. Míg a fogalmi keretben három pillér — a hallgatók aktív, értelmező tanulásának támogatása; a hallgatók tanulási eredményeinek, fejlődésének növelésére fókuszálás; valamint a minden hallgatóra kiterjedő tanulástámogatás — inkább az oktatók tanítása felől közelít a tanulásközpontú megközelítéshez, addig az oktató és oktatóközösség mint tanuló értelmezése az oktatók tanulását állítja középpontba, ami lényeges mozgatórugója a tanulásközpontú tanítás megerősödésének. Ha tehát a felsőoktatásban a tanulásközpontú megközelítést kívánjuk erősíteni, az azt jelenti, hogy a pilléreket egyenként és egymásra hatásukban is szükséges támogatni. Ennek ellenére az eddigi kutatások kevesebb figyelmet szenteltek e pillérek egymásra hatásának vizsgálatára. 2.1. A tanulásközpontú tanítás első pillére: a hallgatók aktív, értelmező tanulásának támogatása A tanulásközpontú tanítás eredményességének kutatása erőteljesen összekapcsolódott az oktatók tanítási nézeteinek, megközelítésének vizsgálatával, melyek nemzetközi szinten már a kilencvenes években megerősödtek. Mindez egyrészt abból a feltételezésből indul ki, hogy az oktatók tanítással kapcsolatos elképzelései, nézetei befolyásolják azt, hogy ténylegesen hogyan tanítanak és hogyan észlelik a tanítási-tanulási környezetet; másrészt abból, hogy jól azonosítható legalább két fő elképzelésrendszer: (1) a tanárközpontú, információközvetítésre épülő és (2) a tanulóközpontú, tudáskonstruálást, azaz az aktív, értelmező tanulást támogató megközelítés, melyek közül a kutatási terület az utóbbit tartja sikeresebbnek a hallgatók tanulástámogatásának szempontjából. A kutatásokban különbséget szoktak tenni a tanítási nézet (elképzelés) és megközelítésmód közt, bár mindkettő az oktatók tanításra vonatkozó személyes, igaznak vélt, gyakran nem is koherens feltételezéseit, elméletét jeleníti meg (Falus, 2006; Kálmán, 2009; Kálmán, 2013a). A tanítási nézet arra vonatkozik, hogy az oktatók hogyan konstruálják meg a jó tanítás fogalmát, a tanítási megközelítésmód pedig inkább a tanítás olyan holisztikus értelmezésére, ami magába foglalja az oktatók tanítási szándékait és ehhez kapcsolódó tanítási stratégiáit (Prosser, Martin & Trigwell, 2007). A tanítási nézetek és megközelítésmódok elválasztásának nehézségére, egymást átfedő értelmezésének problémájára többen felhívták a figyelmet (pl. Kember & Kwan, 2000), kutatasainkban ezért a nézeteket gyűjtőfogalomként használjuk, aminek a tanítási kontextusok változásaira jobban reagáló szintjét hívjuk tanítási megközelítésnek.
