Page 22 [22]
OCR
I. A TANULÁSKÖZPONTÚSÁG FORRÁSVIDÉKÉNEK ÉRTELMEZÉSÉHEZ 21 — a tanulás külső szabályozásával állítható szembe. Az önszabályozott tanulás során a hallgató irányítja a tanulás folyamatát, ő az, aki kitűzi a tanulási célokat, kiválasztja a tanulás tartalmát, módszereit, ellenőrzi és értékeli a tanulás eredményességét. Irányítja továbbá a saját motivációinak működését, a tanulás forrásainak megszerzését (Pintrich, 2000). Az önszabályozott tanulás relevanciája nem kétséges a felsőoktatásban, különösen pedig a felsőfokú tanulmányok első, átmeneti időszakában kulcskérdés (Honkimäki & Kälmän, 2012), amikor a hallgatóknak a középiskolai oktatáshoz képest megváltozott, nagyobb önállóságot kívánó tanulási környezethez szükséges alkalmazkodnia. A szociokonstruktivista tanuláselméletek hozzájárultak a tanulás kollaboratív és szituatív jellegének értelmezéséhez. Eszerint a kollaboratív tanulás alapja, hogy a tanulás szükségszerűen társas közösségekben zajlik, a tanultak mélyebb megértésének (vö. mélyreható feldolgozás) kulcsa a társakkal, szakértőkkel, oktatókkal stb. való interakció, tudásmegosztás és együttműködés, Az egyes szocio-konstruktivista tanuláselméletek a kollaboratív tanulás eltérő útjaira hívják fel a figyelmet: a szocio-kognitív tanuláselmélet például a résztvevők nézeteinek ütközésére, vitájára, saját álláspontjaik artikulálására, reflexiójára, míg a Vigotszkij (2000) elmélete mentén létrejövő, a megértés közös konstruálásának iránya (Myjake 8 Kirschner, 2014) az interakciókra és az interakciókban használt eszközökre. Összességében érdemes megkülönböztetni a kooperatív tanulást — ami a tanulók közti együttműködés strukturálására alakult ki — a kollaboratív vagy együttműködő tanulástól — ami a csoportos/közös tevékenységek, a problémamegoldás összetettebb és többféle tanulási útját erősíti, A felsőoktatási gyakorlatban inkább az utóbbit övezi nagyobb figyelem, hiszen az általános és szakmai kompetenciák fejlesztése miatt szinte minden felsőoktatási képzési területen meghatározó a szakmai együttműködés fejlesztése. A felsőoktatási képzésekben kevésbé erősen, mint a közoktatásban, de kétségtelenül — az együttműködési kompetenciák megerősítése érdekében — a képzések elején jellemzően inkább a kooperatív tanulás strukturáltságának előnyeire építenek. A szituativitds, a szituativ tanulás elmélete a tanulást a valós vagy életszerű, (szakmai) tevékenységrendszerekben, környezetben, megosztott gyakorlatokban való részvételhez kapcsolja, a tanulást nem vagy nemcsak egyéni szinten, hanem a közösség szintjén értelmezi (Wenger, 1998; Greeno & Engeström, 2014). Alapfeltételezése, hogy a hallgatók elsősorban komplex, szakmai feladatés problémahelyzetben tanulnak sikeresen. Ezáltal eltávolodik az elméleti és gyakorlati oktatás, a formális és informális tanulási helyzetek szétválasztásától, továbbá az egyes képességek (pl. analitikus gondolkodás) elkülönített fejlesztésétől. A felsőoktatás-pedagógiában a kollaboratív és szituatív tanulás jellegzetességei nagymértékben hozzájárulnak a probléma, a fejlesztés és a munka alapú tanulás megjelenéséhez, elterjedéséhez, a számítógéppel támogatott kollaboratív tanulási környezetek felvirágoztatásához; ösztönzik a munka világa és a felsőoktatás
