Oldal 48 [48]
OCR
7.2. SEARLE: A BESZÉDAKTUS-ELMÉLET ÁTDOLGOZÁSA beszédaktusoknál más a felszíni jelentés, mint a ténylegesen szándékozott értelem. Tehát a szó szerint kifejezett illokúció a másodlagos illokúció, a szándékolt pedig az elsődleges illokúció. Vegyük a következő példákat! Ha a Nagy itt a huzat közlést nem a huzat konstatálásának céljára használom - és jellemzően nem arra szoktuk -, hanem azért, hogy jelezzem, engem zavar ez a légmozgás és fázom, de messze ülök az ajtótól, és egy hozzá közelebb álló csukja be helyettem, akkor a szándékolt jelentés a "Kérlek, csukd be az ajtót; vagyis egy kérés lesz. Ugyanígy a Tudja, hogy mikor jön a következő vonat? kérdés jellemzően nem a megkérdezettnek arra a képességére vonatkozik, hogy valóban tudja-e ezt az információt (ez csak a másodlagos illokúció), hanem ismételten egy udvarias kérés, hogy mondja meg, mikor jön a következő vonat (elsődleges illokúció). Searle az indirekt beszédaktusokat azért tartja problematikusnak a beszédaktus-elméletben, mert illokúciós indikátorukkal nem állnak összhangban, így pl. a tud a kéréssel. Láthatjuk tehát, hogy az indirekt beszédaktus esetében közvetett a kapcsolat a forma és a funkció között. Természetesen a beszédaktusok sokszor direkt formát öltenek, így az a következő vonat indulásával kapcsolatos információra valóban kérést kifejező illokúciós erő indikátorral is meg lehet valósítani: Kérem, mondja meg nekem, mikor indul a következő vonat! A direktség foka összefüggésben állhat kulturális szokásokkal (pl. mennyire lehetek explicit egy kérés esetében), azon belül a szívességkérés fokával és annak megítélésével, s ugyanígy a megkérdezett féllel való kapcsolat jellegével, pl. a Mondd meg, mikor jön a vonat! kérést (megfelelő intonációval) nekiszegezhetem egy jó ismerősömnek, barátomnak a sértődés következménye nélkül, de egy vadidegennek nem, mert rendkívül udvariatlanul hatna. Lényeges, hogy az indirekt beszédaktusok megértéséhez mindig szükség van kontextuális ismeretekre (az adott kultúra szokásai, az adott helyzet egyes tényezői) (vö. 3.). Searle szerint az alakzatok (metafora, irónia, túlzás stb.) esetében is a közlés jelentése és a szándékolt jelentés szisztematikusan eltér egymástól, tehát ilyen módon tekinthetők indirekt beszédaktusoknak. A harmadik jelentős átdolgozás a beszédaktusok klasszifikációját érte Searle rendszerében, ugyanis ő már az illokúciós erő felől rendezte ezeket. Az általa létrehozott öt csoport a következő:
