Seite 42 [42]
OCR
7. A BESZÉDAKTUSOK 7.1. AUSTIN ÉS A BESZÉDAKTUS-ELMÉLET MEGSZÜLETÉSE A pragmatika születését sokan a beszédaktus-elmélet (Speech Act Theory) létrejöttéhez kapcsolják, vagyis John L. Austin oxfordi filozófusnak 1955-ben a Harvard Egyetemen tartott William James előadásai során ismertetett elgondolásához, a nyelv cselekvésközpontú felfogásához. A beszédaktus-elmélet felszámolja azt a régi dichotómiát, amely szembeállítja a szavak és a tettek világát egymással, hangsúlyozva, hogy a kettő szervesen összefügg: a szavak használata maga kommunikációs tett, a nyelv: cselekvés. Ennek részeként rámutat az analitikus filozófia , leíró tévedésére", vagyis arra az elgondolásra, hogy az állítások a világ, a dolgok pillanatnyi állását írják le, tényt állapítanak meg, amelyekről aztán eldönthető, hogy aktuálisan igazak-e vagy hamisak (vagyis igazságérték rendelhető hozzájuk). Mint Austin kifejti, ezek a konstatív ténykifejezések (konstatívumok) csak a megnyilatkozások egyik típusát képezik. A másik típust az ún. performatívumok (performatív megnyilatkozások/mondatok) adják, amelyek — őt idézve: (A) semmit sem sírnak lex vagy sállapítanak meg«, az ég világon nem számolnak be semmiről, nem »igazak vagy hamisak«; és (B) a mondat kimondása önmagában egy cselekvés elvégzése vagy annak része, és ezt a cselekvést rendszerint nem úgy írnánk le, mint valaminek a kimondását? (Austin 1990: 32). Hogyan értsük tehát azt, hogy a mondat kimondása egy cselekvés része? Austinnak a házasságkötéssel kapcsolatos példáját és érvelését használva: ha az anyakönyvvezető és/vagy a pap kérdésére az oltár előtt azt feleljük, hogy , Igen, akarom; akkor nem beszámolunk a házasságkö+ A] +
