Oldal 9 [9]
OCR
1. BEVEZETÉS tevékenység azon feltételeit kutatják, amelyek meghatározzák a nyelvhasználatot mind az alkotó, mind a befogadó oldaláról, de nem feltétlenül nyelvi, pontosabban grammatikai természetűek. Ebben a felfogásban olyan kérdések is megfogalmazódnak, melyek más nyelvészeti részdiszciplínákat is érintenek (pl. szociolingvisztika, pszicholingvisztika, nyelvészeti antropológia). A pragmatikát tehát a grammatika és e nyelvészeti területek között, velük érintkezve határozzák meg. A kilencvenes években a nyelvészeti pragmatikában alapvetően két megközelítés különíthető el. Az egyik a pragmatikát a fonológiához, a morfológiához, a szintaxishoz és a szemantikához hasonlóan a nyelvészeti részdiszciplínarendszer alkotórészeként határozza meg. Eredetileg a mondatgrammatikák kiegészítése céljából jött létre, így a moduláris irányzatok külön alkotórészként illesztik a pragmatikát a grammatikähoz (l. Reboul-Moeschler 2000). Ezzel szemben az ebben a könyvben is kepviselt holisztikus felfogäs a pragmatikät „esernyökent” (Östman 1988: 28, Tätrai 2006: 31) fogja fel. Ez a metafora arra utal, hogy a pragmatika ebben az értelmezésben a különböző nyelvészeti diszciplínák felett helyezkedik el, tehát olyan szemléletmódként értelmeződik, mely nem a nyelvi egységek azonosítását és meghatározását tekinti feladatának, hanem a nyelvi jelenségeket — ide értve a nyelvi rendszer különböző összetevőit is — a nyelvi tevékenységből kiindulva közelíti meg. Ebben a keretben a nyelvhasználat társas kognitív tevékenységként értelmeződik. A nyelv lehetővé teszi a világ megismerését, az információk átadását, és a személyközi kapcsolatok megteremtését és fenntartását. A pragmatikai szemléletmód a kontextusba történő dinamikus jelentésképzésre fókuszál. A nyelvhasználatot olyan adaptációként értelmezi, amely a kommunikációs igényektől és körülményektől függ (l. bövebben Verschueren 1995: 1-19, valamint Verschueren 1999, Verschueren-Östman 2009). A nyelvészeti pragmatika két fő kutatási területre osztható (Szili 2004, Boronkai 2009: 19-20, Tätrai 2011: 14). A mikropragmatika a nyelvhasználat szűkebb részére: a mondatra és annak közvetlen környezetére fókuszál. Azoknak a nyelvi jelenségeknek a vizsgálatára helyezi a hangsúlyt, amelyek a nyelv és a kontextusa közötti kapcsolatot biztosítják. Fő kutatási területei: a deiktikus nyelvi elemek, az előfeltevések, a társalgási implikatúrák és a beszédaktusok vizsgálata. A makropragmatika a kommunikáló felek interakcióinak kutatására fókuszál. Fő kutatási
