Oldal 283 [283]
OCR
282 s III. Magánszínház-ellenes érvelés és gyakorlat marához hasonlóan kevéssé volt képes olajozottan, a tagok megelégedésére működni. Megalapítása után nem sokkal mindkét szervezet átalakításra szorult, miközben a BSZSZ 1918-1938 között lényegében azonos szervezeti keretekben volt képes alkalmazkodni a kulturális és gazdasági kihívásokhoz. Azt, hogy a Színház- és Filmművészeti Szövetség 1953 után hű szövetségesből egyre inkább problémává vált a pártállami színházi irányítás számára, olyan gesztusok váltották ki, mint a Nemzeti Színház Az ember tragédiájaelőadásának Rákosi által szándékolt betiltása elleni tiltakozás. Az irodalmi közélethez hasonlóan ebben a protestálásban olyanok vitték a prímet, akik a szövetség megalakulásakor még a legelvakultabb tradíciótagadók voltak. Az 1955. október 18-án benyújtott értelmiségi memorandumot néhány, a szövetség diktatórikus irányításában korábban döntő szerepet játszó személy Major Tamás, Horvai István, Gábor Miklós - is aláírta." A presszió hatására, november 23-án Major, Bessenyei, Várkonyi Zoltán, Olty Magda, Ladányi Mihály, Marton Endre és Mészáros Ági visszavonta aláírását. Ugyanakkor Ruttkai Éva és Gábor Miklós már ellenállt a politikai nyomásnak. A feloszlatás felé vezető út Az eddig felsorolt problémák ellenére a Színház- és Filmművészeti Szövetség hosszabb távú hatása a magyar színház modernizációjára nem lebecsülendő. Annak ellenére sem, hogy egyes színházi hagyományokat, elsősorban a két háború közötti bulvárszínházat, mondhatnánk a BSZSZ-vezetők színházainak örökségét értéktelennek, károsnak bélyegezve kizárták a szakmai diskurzusból. Ennek konstatálása mellett is figyelemre méltóak azonban a színház mint autonóm művészeti ág fejlődését kétségtelenül előmozdító szövetségi aktivitásformák és az ezekből kifejlődő szakmai- és művészi tapasztalatok. Ilyen volt a szakirodalomra irányuló figyelem, a Színház- és Filmművészeti Szövetségen belül a Tudományos Osztály létrejötte, a továbbképzés, a szakmai vita, a nemzetközi kapcsolatok szervezetté tétele, a vidéki színházak egyenjogúsítására irányuló törekvés. Hasonlóan pozitív hatásúak voltak hosszabb távon az elsősorban szakmai körök számára rendezett bemutatkozási formák. Például a Magyar Dráma Hete, a Magyar Színjátszás Ünnepi Hete, a Színházi Fesztivál, valamint a színházművészet részterületeinek (szcenikai osztály, dramaturgiai osztály) a szövetség keretében történő megjelenítése. A műkedvelő színjátszásra is # A tiltakozó aláírások kérdését Pünkösti Árpád dolgozta fel az ,, El fogjuk látni pártszerűen az illetők nótáját. Az 1955-ös tiltakozó aláírások és visszavonásuk története." című cikkében. Mozgó Világ 1994. 2. szam, 83-101.
