Oldal 281 [281]
OCR
280 s III. Magánszínház-ellenes érvelés és gyakorlat légköre és színházi szakma általi elfogadottsága Gábor alábbi értékelése szerint nem sokat változott a pártaktíva megalakulása után sem: 5 A szövetségi munkában részben a függetlenített titkár, részben néhány vezető művész szava döntött. (Major, Gellért, Horvai, Gábor, stb.) [...] Az ideológiai harc, véleménycsere, mely az egész választott vezetőségnek, az egész szövetségi tagságnak feladata lett volna, gyakran csak ezen a szűk körön belüli vitákban, néha torzsalkodásokban folyt és dőlt el, nem a művészek kollektív véleménycseréje révén, hanem néhány vezető művész egymásközti, nem nyilvános vitájában. [...] A művészek nagy része nem tudta magát azonosítani azzal a hanggal, ahogy a Szövetség egyes vezetőségi tagjai a művészi, ideológiai kérdéseket tárgyalták. A művészek érzékenységét jogosan sértette a beszámolók, bírálatok gyakran rideg, ledorongoló, kioktató és durva hangja, sértette az, hogy a Szövetség vezetésében, az elvi kérdések megoldásában őket nem vették teljes értéktieknek.”* Már az új szakasz jele volt, hogy a gyűlésen részt vevő színigazgatók, akik Sztálin életében feltehetőleg elfogadták volna e formális önkritikát, most ellentámadásba mentek át, és kritikájuk a szövetség működésének alapkérdéseit érintette. Szendrő Ferenc a beszámolót bírálta: , Gábor elvtárs jelentése lényegében formális. Nem őszinte. Nem hiszek ebben a jelentésben. Nem érzem Gábor elvtársnak az őszinte, kommunista önkritikáját. [...] És valóban a színház dolgozói között az a vélemény - és erről beszélni kell - hogy színházi életünket egyes személyek vezetik, mégpedig kizárva a színházi élet dolgozóit, és ezek Gábor elvtárs, Szilágyi elvtársnő, Kende elvtárs és Rohonyi elvtársnő. [...] Szövetségellenes hangulat van a színházak dolgozói között. Népszerűtlen. Valóban sóhivatalnak tekintik és érzik a színház dolgozói a szövetséget. [...] Én úgy gondolom, hogy mielőtt ezt a jelentését Gábor elvtárs elkészítette volna, jó lett volna, ha elment volna egy pár színházba és megnézte volna, hogy mi folyik ott, milyen élet van az egyes színházakban." Ilyen személyeskedő támadást a BSZSZ jegyzőkönyveiben soha nem olvashattunk. Saját belső dokumentumaik alapján is kitűnik tehát, hogy a Színház- és Filmművészeti Szövetség 1953-ig elsősorban irányítani akart, nem képviselni. Nem a tagság, hanem a pártállami centrum felől fogalmazódtak meg azok a kérdések, melyekkel a szövetség foglalkozott. A Színház- és Film3 Uo. u Uo.
