Oldal 280 [280]
OCR
A pártállami színházi irányítás és a Színház- és Filmművészeti Szövetség... s 279 módon és időben nyilvánvalóvá tették, hogy milyen művészi és közéleti megnyilvánulásokat várnak el a színházi világ képviselőitől. Utóbbiak kényszerűen vagy lelkesen vettek részt e rituálékban. Azonban a Sztálin halálát követő relatív politikai enyhülés légkörében, a Nagy Imre 1953. júliusi miniszterelnökségével kezdődő új szakaszban ez az egyirányú, csupán a hatalmi szándék közvetítésére korlátozódó kommunikáció fokozatosan átalakult. A színházi szakma kommunista elitjének egy része e területen is új szakasz nyitására törekedett. Két fronton kritizáltak: egyfelől Kende István, a Népművelési Minisztérium színházi főosztályának vezetőjének sztálinista irányítási módszereit és stílusát utasították vissza, másfelől a Színház- és Filmművészeti Szövetséget nevezték belső fórumokon egyre gyakrabban , sóhivatalnak". A konzultációkat nélkülöző irányítás és a színház elsődleges agitatív funkciója ellen folytatott küzdelem alapvetően egyes reformkommunista színházi vezetők játszmája volt. Tulajdonképpen az új színházvezetői eliten belüli konfliktus. 1953. október 2-án rendezték a Színház- és Filmművészeti Szövetség kibővített aktíva-vezetőségi ülését, mivel e pártfórumnak is reagálnia kellett a Nagy Imre beszédében megnyilvánuló önkritikára és a bejelentett változásokra. A vitaanyagot még mindig Gábor Miklós készítette el. Ez szeptember 19-i dátummal maradt fenn, és az MDP KV agitációs- és propagandaosztálya felelősének, Rohonyi Katalinnak a javításait is tartalmazta. Gábor referátuma, saját szempontjából logikusan, a szovjetek indukálta irányváltástól csak kissé megzavarodva, az új szakasz színházi hatásainak minimalizálására törekedett. Azt hangsúlyozta, hogy a színházi területen és irányításban - kis módosításokkal - minden menjen tovább az eddigi módon. sree veszetben nincs szükseg. |...] A Szövetseg nem ferditette el a part kulturpolitikáját, hanem azon az úton járt, melyet az 1951-es Agit. Prop. határozat, és a párt kultúrpolitikája megszabott. Eközben elkövetett hibákat (melyekről őszintén beszélünk, és beszélni fogunk), de ezek a hibák nem jelentik a párt politikajanak elferditeset.”” Az önkritika Rákosi-korszakban sűrűn gyakorolt rituáléja szerint elismerte, hogy a Színház- és Filmművészeti Szövetség vezetése nagyképűen oktatta ki a művészeket, és hogy a korábbi diadaljelentések ellenére a szocialista realizmus és a szovjet művészet elfogadottsága a művészek körében korántsem volt olyan általános, mint ahogy azt korábban maga is hirdette. A szövetség belső 39 MNL OL, MDP Agit. prop. O. 276. F. 89. cs. 402. 6e.
