Page 256 [256]
OCR
A Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének szerepe... s 255 ként hatott a sztárgázsival honorált primadonnára és a fellépti díjas, előadásonként néhány pengővel fizetett epizódszínészre: , Az orosz színházak tagjainak fizetését ezentúl az állam szabja meg és az is folyósítja. A fizetés nagysága a helyi munkabérekhez igazodik." Németh Antal, a Nemzeti későbbi igazgatója a Színészújságban Mejerholdról, Vahtangovról, a Proletkult Színházról, tehát a szovjet korszak első, a kísérleti színházi nyelvet baloldali ideológiával ötvöző képviselőiről értekezett. Ugyanakkor úgy vélte, , az a fajta színjátszás, mely egy évtized óta virágzik Oroszországban, mindenütt másutt elképzelhetetlen, szorosan össze van forrva a gyökeres politikai irányváltással."? 1930-ban tehát úgy tűnt, hogy Magyarországon állami fenntartású színházi struktúra (a Nemzeti Színház és az Opera kivételével) — részben a magánszínházakat 1919-ben kisajátító Tanácsköztársaság tapasztalata miatt — elképzelhetetlen. A színházak 1949-1950-ben bekövetkező állami kezelésbe vételének elsősorban kül- és belpolitikai okai voltak, de a működés közpénzből való támogatása baloldali értelmiségi igényként régóta napirenden volt. A következőkben a magyar színházak államosításához vezető érvelésmódokat vizsgálok az 1945-1948-as időszakból, a Magyar Színészek Szabad Szakszervezete egymást váltó két főtitkárának publikus és nem publikus megnyilatkozásait értelmezve. Nem térek ki az állami kezelésbe vételhez vezető pártpolitikai hatásokra, a magánszínházakat érintő jogi, adózási átalakításokra vagy a Művészeti Tanács repertoár- és piacbefolyásoló tevékenységére. Azt a kettősséget kívánom érzékeltetni, hogy az államosítás egyszerre hordozta az új művészi lehetőségek, de a politika által kierőszakolt elitcsere perspektíváját is. Történeti távlatból nézve az előadás-előkészítés, repertoárépítés új lehetőségeit nyitotta meg, növelte az állami rendszerbe befogadott dolgozók létbiztonságát, ugyanakkor kíméletlen módszerekkel szakította meg a pesti színházi ipar kozmopolita beágyazottságát. Sajtó és levéltári anyagokra támaszkodó érvelésem kiindulópontja, hogy a háború utáni fővárosi színházi kontextusban az 1945-ben alakult Magyar Színészek Szabad Szakszervezete erőfölénye jelentős volt a magánszínházak szintén abban az évben létrejött bérlői-igazgatói érdekképviseletével, a Budapesti Színigazgatók Testületével szemben. Az 1920-1938 közötti időszakban ezzel szemben a színigazgatók 1918-ban alakult szervezete, a Budapesti Színigazgatók Szövetsége rendelkezett jelentősebb érdekérvényesítő (pénzügyi, kapcsolati) erővel a Budapesti Színészek Szövetségével folytatott tárgyalásokon. 1945 után a szovjet katonai, tanácsadói jelenlét következtében is egyre inkább munkaadó-ellenessé váló közhangulatban feltételezésem szerint nagy 4. Uo. Németh Antal: Orosz színjátszás a forradalom óta, Színészújság, IV. évfolyam, 1930. 5. 23.
