OCR
Színházi , átállítás" — a pesti magánszínházi mező önszabályozó... s 231 énekelnek?" az állami színházak vezetőivel: egyenrangúságukat, fontosságukat próbálja feltehetőleg nyomatékosítani. Németh Antallal, a Nemzeti, és Márkus Lászlóval, az Opera igazgatójával való együttszerepeltetésük azt sugallhatja: törvény ide vagy oda, a pesti színigazgatók maradnak. E kifelé sugárzott magabiztossággal szemben a BSZSZ belső beszédében már kétségbeesés is érzékelhető. Az ügyvezető igazgató Komor Gyula egy 1938. szeptemberi feljegyzésben kommentálja a kamarai rendelet paragrafusait. Az érzelmi reakciókat tükröző megfogalmazásokat kiemeltem: »A Kollektív szerződés: Korlátozásokat tart fenn, amely végveszéllyel fenyegeti a színpad szabadságát, 5. Ijesztő büntető határozatok, 71. Éppoly veszélyes, mint a 69. A fegyelmi eljárás szakaszai tudálékosak és nem számolnak a gyakorlati élettel, 100. és a következők: a felfüggesztési pontok elég aggasztók, de legrémesebb a 105., amelyben két hónapig terjedhető elzárással fenyegeti meg az igazgatókat. A közigazgatási hatóság és a rendőrség bevonása rettenetes!" Az általam kiemelt kifejezések is afelé mutatnak, hogy a színigazgatók maradék lojalitását a hatóságok iránt ezután már a félelem és az ismerős döntéshozók valamiféle segítségében való reménykedés táplálja. Egy decemberi 7-i, a kamarai felvételekkel kapcsolatos feljegyzésből kitűnően még mindig jogi kompromisszumok lehetőségében reménykednek. , Amennyiben valamely budapesti vállalkozó színigazgatót (bérlő igazgatót) a Kamara megalakulása után sem vennék fel annak tagjai sorába, és a tagfelvételnek megtagadása jogerőre emelkednék, folytathatja-e tevékenységét az illető, mint vállalkozó abban az esetben, ha a színház ügyvezetésére kamarai tagot alkalmaz." Efféle megoldással próbálkozott a Vígszínház, mikor a vezérigazgató Roboz és a művészeti igazgató Jób Dániel maguk mellé hirtelen kinevezték igazgatónak a kor népszerű, állami kitüntetésekkel ékített szerzőjét, a zsidótörvények által nem érintett Harsányi Zsoltot. E tényt - persze a feltételezhető valódi indokot elhallgatva - több cikkben propagálta a Színházi Élet. A lap betiltása előtti utolsó, 1938. november 19-i számában, a kinevezéssel foglalkozó egyik írás alatt, egy teljes harmóniát és egyenrangúságot sugalló fotón az új igazgatói trió is megjelenik. 5 OSZKSZT lrattár BSZSZ iratai 223/3122. 5 Uo.