Oldal 140 [140]
OCR
A BUDAPESTI SZÍNIGAZGATÓK SZÖVETSÉGE MEGALAKULÁSA Abból a feltételezésből indulok ki, hogy a huszadik századi magyarországi/ fővárosi professzionális színházi életet mindig nagyban meghatározta egy szakmai elitcsoport. Nem a hatósági színházi irányítás korszakonként eltérő szintjeit és szerveit vizsgálom tehát, hanem a szakmai érdekképviseleti szövetségek befolyását. Azt, hogy vezetőik milyen akcióformákat, csatornákat, beszédmódokat használtak a változó színezetű hatóságokkal és a színházi szakmával folytatott kommunikációjukban. A színházi irányításban befolyásos elitcsoportok eltérő szervezeti formákban működtek (szövetség, kamara, egyesület). A szövetség elnevezés igen különböző tevékenységet, attitűdöket takart az 1918-1941 közti, illetve az 1950 utáni időszakban. A színházi szervezeti elitcserék dinamikája azért is figyelemre méltó, mert az új vezetők gyakran az elődszervezettel szemben határozták meg magukat, annak gyakorlatától, irányítóitól elhatárolódva. Ráadásul az új szervezet pozícióba választott vagy kinevezett vezetői nem feltétlenül a meritokrácia szempontjait érvényesítve kerültek posztjukra. Időnként az adott politikai rendszer kegyeltjei, kiszemeltjei voltak. Lehetséges-e sikeresen képviselni a színházi szakma érdekvédelmét gyökeresen eltérő modelleket és szervezeti filozófiát követve? A vizsgálatom középpontjában álló fővárosi színházi érdekvédelmi szervezetek vezetői nemcsak eltérő aspirációkkal és lehetőségekkel rendelkeztek, de a színházak működését engedélyező és/vagy finanszírozó hatóságokkal is eltérő viszonyt ápoltak. A huszadik század eleji budapesti magánszínházi mező - versengő magánszínházak, egy zenés szórakoztató műfaj (operett) túlsúlya, exportképes darabokat produkáló helyi szerzőgárda - sok párhuzamot mutatott a Broadway ipari jellegű szerveződésével. A magyar fővárosban az első világháború kezdetben megakasztotta ugyan a jövedelmező működést, de az 1917/18-as szezon a feszült belpolitikai helyzet és az ellátási nehézségek ellenére már újra sikeres volt. Ezt a konjunktúrát konstatálta Magyar Lajos: , Ez is háborús tünet. Soha annyi újság, könyv, röpirat, hetilap nem jelent meg, soha annyi ember nem járt színházba, kabarékba, mint mostanában. A szellemi fogyasztók tábora hatalmasan megnövekedett. A színházakba, kabarékba csak összeköttetésekkel, protekcióval lehet jegyet kapni, vagy árdrágítók mindenütt vannak - alaposan túl kell fizetni a legális vételárat." 1 Magyar Lajos: Mai problémák. Könyv, színház, kabaré. Érdekes Újság, 6. évfolyam, 1918. 9. SZ. 13.
