Oldal 10 [10]
OCR
BEVEZETÉS A színház - eme élőmunka-igényes szolgáltatásként jellemezhető, részben művészeti-, részben iparág - kultúrában betöltendő szerepe, finanszírozásának jellege és mértéke újra társadalmi viták középpontjában áll. Ezt a napjainkban érzékelhető színházi modellváltást törekszem kultúrtörténeti kontextusba helyezni a két világháború közötti magánszínházi működés feltételrendszerének és szakmai érdekvédelmi szerveződéseinek áttekintésével. A szaktanulmányokból álló kötet levéltári alapkutatásra épül: a Budapesti Színigazgatók Szövetségének az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában található, az 1918-1942-es időszakot felölelő anyagára, valamint a Vígszínház szintén ott őrzött iratanyagára támaszkodik elsősorban. A cél, hogy a vígszínházi vezetés és a pesti magánszínház-igazgatók szervezetének kulturális rezilienciáját, a kihívásokra reagáló alkalmazkodási technikáit döntően nem nyilvánosságnak szánt, eddig ismeretlen szempontokat tartalmazó jegyzőkönyvekből, belső dokumentumokból ismerhessük meg. A transznacionális színháztörténet szemszögét alkalmazó tanulmányok nem elsősorban alkotók (színészek, rendezők), hanem a magánszínházak működését, profilját, repertoárját döntően meghatározó magyar és külföldi tulajdonosok, bérlők, színigazgatók tevékenységének és szakmai hálózatának vizsgálatát célozzák. Hiszen a Budapesti Színigazgatók Szövetségének vezetőségét alkotó, tőkével rendelkező vagy tőkéstárssal működő színigazgatók nyerték el a székesfővárostól a koncessziót, ők szerződtették és fizették a művész- és kiszolgálószemélyzetet. Gyakran ők döntöttek a bemutatandó darabok lekötéséről, befolyásolva ezzel a repertoárt és a befogadói ízlést. A mindig kiemelt jelentőségű fővárosi színházi életben az állami támogatást élvező Nemzeti Színház önmagában nem lett volna képes külföldön is piacképes produkciókat létrehozó színházi ipart fenntartani, és partnerként bekapcsolódni a kozmopolita szórakoztatóipari hálózatokba. A kötet első része - A globális színházi hálózatok pesti leányvállalata — amerikai tulajdonos és bérlő a Vígszínházban és a Fővárosi Operettszínházban - a transznacionális szórakoztatóipari hálózatok pesti jelenlétének következményeit vizsgálja a legtőkeerősebb magánszínház, az 1920-tól amerikai tulajdonban lévő Vígszínház példáján. Elsősorban Roboz Imrének, a színház igazgatójának Ben Blumenthallal, a Vígszínház tulajdonos-bérlőjével és Zukor Adolffal, a Paramount elnökével való együttműködésének - tehát a Broadwayhoz és Hollywoodhoz fűződő személyes, üzleti, szakmai kapcsolódásoknak - a pesti színházi élet egyes szegmenseire gyakorolt hatását vizsgálom.
