OCR
AZ EGYHÁZI KULTÚRA ÉS A LELKÉSZI SZEREP HATALMI DIMENZIÓI A politikai és a lelki hatalom összeegyeztethetőségének kérdései A gyülekezetek intézményfenntartása hatalmi helyzetbe hozza a gyülekezeteket, hiszen így a gyülekezet vezetése mint ,a domináns koalíció" lehet jelen a helyi község/város életében. A gazdasági és/vagy az intézményeken keresztül gyakorolt hatalom kérdése, kihívása és kísértése, hogy tud-e olyan keretet biztosítani a gyülekezet számára, hogy az hitelesen képviselje Krisztus ügyét a világban." Zalatnay István említett előadásában így fogalmaz a hatalom kapcsán: , Istenről legtöbbször az emberi élet és viszonyok területéről vett kifejezéseket használva beszélünk: a hasonlóság mindig csak viszonylagos. [...] Az Isten hatalma nem lehet minta az emberi hatalomgyakorlás számára úgy, ahogyan lehetséges, ha szeretetéről, könyörületességéről stb. beszélünk." Isten az, aki akaratának véghezviteléhez delegált hatalommal ruházza fel az embert, de az emberi hatalomgyakorlásban az eszközök és célok sokszor felcserélődhetnek."? Minél nagyobb a hatalom, annál nagyobb annak a veszélye, hogy nem tudunk jól élni vele, ahogy Buzzard fogalmaz: , saját növekedő hatalmunk növekvő veszélyt is hordoz önmagunk számára"."" A lelki és szellemi hatalom elérésére való törekvés a helyi közössegben sajätos kihivässä välik, ha ehhez politikai/gazdasägi/munkältatöi hatalom is párosul: Mi egy lelkipásztor dolga? Intézmények építési projektjeinek menedzselése vagy az intézményekért felelősség vagy gyülekezetépítés [...] lehet a kettőt együtt csinálni. [...)] Van olyan lelkipásztor, aki 10 intézmény igazgatója. Csöndben megkérdezem, hogy mit csinál egy gyülekezetben. Az ottani presbitérium szintén többet akar, nagyobbat akar, miért nincs öregotthonunk, miért nincs, miért nem vesszük vissza a temetőt. Visszavették a temetőt 2008-ban. Azóta is veszteséges az iskola. [...] Az Isten országa építésének nem az az előre menetele, hogy temetőből próbálunk profitot behozni. Bocsánatot kérek. (27/6) Ott volt néhány, akik vállalkozásba akarták vinni a gyülekezeti életet. Én nem azért, én ezt le is írtam, a presbitérium elé tárom, Isten engem a vállalkozásból hívott ki. Nekem ezzel semmi bajom, hogy ha valaki vállalkozó, mert ha ez az útja. De a gyülekezetnek nem vállalkozás az útja. Újra mondom, nem intézményellenes, nagyon sok áldást kaptunk. (27/9) 42 a P. Tillich: Love, Power, and Justice, New York, Oxford University Press, 1970, 97. Zalatnay: Krisztus-követés és hatalom. Buzzard: A Biblical Theology of Power, 160. #0 Uo., 132. 42 œ 42 ©